Computex 2013: Bemutatkozott a legvékonyabb 1 TB-os HDD

2013. június 04.
1.8601
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
RED profilja, adatai
RED
Az egyre elterjedtebbé váló szilárdtest-meghajtók mellett még a hagyományos merevlemezeknek is bőven van létjogosultsága, ezt a Western Digital a Computex 2013 alkalmával ékesen be is bizonyította, ugyanis a vállalat leleplezte a világ legvékonyabb 1 TB-os HDD-jét.

A szóban forgó meghajtók felhozatalában már eddig is találkozhattunk 5 milliméteres karcsúságú megoldásokkal, ám hátrányuk is épp ebből eredt, mégpedig hogy viszonylag kevés adatot képesek tárolni. A Western Digital azonban leleplezte a WB Blue meghajtóit, amik ugyan 7 milliméterre hízott külsővel érkeznek, cserébe viszont a legnagyobb modell a fent már említett 1 TB-nyi adatot képes eltárolni.

A merevlemezek természetesen a már jól bevált 2,5 inches kialakítással gördültek le a gyártósorról, így nem csak az asztali, hanem a hordozható gépekben is könnyedén munkára foghatóak. A háttértárolók az 5400-as percenkénti fordulaton üzemelnek, legszerényebb tagjuk pedig 320 GB-nyi adatot tud hellyel kínálni. A felhozatalból persze nem hiányoznak a gyártó ShockGuard, WhisperDrive és StableTrac technológiái sem. A 7 milliméteres WD Blue adattárolók szállítását már megkezdte a gyártó, az 1 TB-os modell érkezésére pedig 139 dolláros árcédulával számíthatunk.
5 hozzászólás

[Tiltott felhasználó!]

11 éve, 9 hónapja és 24 napja

[Tiltott felhasználó!]

Vendég

11 éve, 9 hónapja és 24 napja

RED írta:
Persze, jól emlékszel. Pl a Seagatenek is van, de azok viszonylag kicsi tárolókapacitásúak. Ez viszont 7 mm-es, de már 1 tb-os. mosolygó smiley
Igaz, én egy 500 megásra gondoltam.

válasz erre

rDAVE

11 éve, 9 hónapja és 24 napja

A legszerényebb tagja is nagyobb, mint a két vinyóm a gépben. röhögő smiley
Egyébként pofás kis darab, nem bánnék egyet. mosolygó smiley

válasz erre

[Tiltott felhasználó!]

11 éve, 9 hónapja és 24 napja

[Tiltott felhasználó!]

Vendég

11 éve, 9 hónapja és 24 napja

Valaki már mintha csinált volna 5 mm-est is de lehet rosszul emlékszem

válasz erre
 
Minden hír, videó és cikk
Computex 2013
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja