Command And Conquer: Red Alert 3: Demó érkezett

2008. november 25.
2.0501
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A Red Alert 3 is abba a kategóriába sorolható, amiben a játékok hozzák az elvárt minőséget, minimális újdonságokkal, miközben az alapok teljesen a régi sablonok szerint épülnek fel.

A japán ellenfél és az úgy egységek adják a játék legfontosabb új oldalát, illetve természetesen a grafika, ezen kívül minden olyan, mintha a Red Alert 2-vel játszanánk és ez egy roppant pozitív dolog, hiszen a csalódást rögtön kizárhatjuk. Nem hiszed el? Akkor most itt a lehetőséged a kipróbálásra, ugyanis most jött el a pillanat, hogy a Red Alert 3 megmutassa magát egy demonstrációs anyag keretein belül is.

A kipróbálható verzió majdnem 2 GB-ra hízott, ennek ellenére csak az offline játékba kóstolhatunk bele. Azon belül is csak a szövetséges és a szovjet kampány egy-egy kis szösszenetét élhetjük át. A japán fél sajnos kimaradt a szórásból, pedig az lett volna az igazi robbanás, hiszen az sikerült a legjobban és nevezhetjük bátran a játék erősségének is. Ha kedvet kaptál a Red Alert 3 kipróbálásához, akkor most itt a lehetőség, a linkre kattintva elérheted a kipróbálható verziót, ha viszont még egy kicsit kételkedsz a játékban, akkor látogass el oldalunkon a Játékőrület rovatba, ahol találsz egy tesztet a játékról...

Command And Conquer: Red Alert 3 demó
5 hozzászólás

Vendég

15 éve, 7 hónapja és 27 napja

**** nagyon megis a kedvencem

válasz erre

Maniac

16 éve, 8 hónapja és 2 napja

Személyesen ajánlom!kacsintó smiley Szerintem nagyon jól sikerült...

válasz erre

Csokis

16 éve, 8 hónapja és 2 napja

Igaz. mosolygó smiley Mindegy, azért leszedem és megnézem. kacsintó smiley

válasz erre

Maniac

16 éve, 8 hónapja és 2 napja

Valószínűleg azért, mert a videók benn maradtak... Szerintem legalábbis, ez lehet az oka, a méretének... Nem tudom, nem próbáltam a demót, de mivel ugye filmes átvezetők vannak, foglalja a helyet...mosolygó smiley

válasz erre

Csokis

16 éve, 8 hónapja és 2 napja

Végre! mosolygó smiley Bár, cseppet meghízott. meglepődött smiley

válasz erre
Command And Conquer: Red Alert 3
10.790 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja