Colin McRae: DIRT 2: Megerősítve a folytatás

2008. november 20.
3.5181
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Mikor megjelent a Colin McRae: DIRT, nem csak a virtuális versenypályákon kavartak nagy port a fejlesztők, de a játékvilágban is, hiszen autós játékokban addig nem látott grafikával párosult a produkció.

Az akkori hihetetlen gépigényen ma már csak kuncogunk, de lehet ezt még tovább is fokozni. A megjelenés után rögtön érkeztek a hírek, hogy bizony, készülget a folytatás, viszont közbejött egy szomorú tényező, a mester, Colin McRae halála. A sorozat és maga a DIRT folytatása így eléggé megkérdőjeleződött, most viszont a Codemasters megerősítette, hogy készül és 2009-ben meg is fog jelenni.

A hivatalos sajtóközlemények szerint a Codemasters megállapodást kötött a McRae famíliával, hiszen értelemszerűen a nevet nem használhatják fel csak úgy. Az alkut megkötötték és a DIRT 2-ben szeretnének megemlékezni a híres autóversenyzőről. Hogy folytatódni fog-e a DIRT széria vagy a Colin McRae sorozat, azt nem tudni, de most egyenlőre örüljünk annak, hogy a második rész hivatalosan készül.

Eddig csak az derült ki az alkotásról, hogy egy továbbfejlesztett grafikus motor fog dübörögni alatta, amivel még hihetetlenebb kinézetet biztosítanak a játéknak, de hatalmas változtatás fogja érni magát a játékmenetet is. Erről egyenlőre sok konkrétumot nem mondtak el, de rengeteg újdonságot szeretne bevezetni a Codemasters. Ha bővebb információt kapunk, azonnal közölni fogjuk, hiszen valószínűleg a 2009-es esztendő legjobb rallys játékát fogjuk köszönteni a Colin McRae DIRT 2 képében...
13 hozzászólás

alphadog20

16 éve, 9 hónapja és 1 napja

Remélem nemsokára a GRid2 is bejelentikmosolygó smiley

válasz erre
12a(z) 2 -ből
Colin McRae: DIRT 2
13.990 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljaBotyi profiljaGargameth profilja