Codename Panzers: Cold War: Próbáld ki multiban

2009. március 04.
3.1791
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Egyszer már írtunk nektek a Codename Panzers legújabb, Cold War névre hallgató darabjának a kipróbálható verziójáról, azonban az csak a szingli kampányba engedett bepillantást.

A magyar illetőségű Stormregion viszont látszik, hogy törődik a rajongókkal, ugyanis most ismét közkézre bocsájtottak egy demót, de ezúttal a multiplayer részére koncentrálva a mókának. Ha minden a tervek szerint alakul, a jövő hét folyamán a teljes verzió is elérhető lesz, így aki már most bele akar szagolni a játékba, két demó közül is válogathat.

Tudjuk jól, hogy a Panzers sorozat két, II. Világháborús rész után most egy kicsit kikacsintgat onnan, ugyanis a Cold War, a Hidegháborút helyezi előtérbe. Ezzel alapjaiban nincs gond, hiszen tankok ott is voltak, maximum a hangulat az, amiben különbözhet az új rész, elődeitől, ugyanis a játékon magán sokat nem változtattak a fejlesztők, csak a szokásos újdonságok kerültek bele.

Persze nem is kell változtatni a jól bevált recepten, ami egyszer már működött, az működni fog most is. Ha kíváncsi vagy milyen multiplayer módban játszani a legújabb Codename Panzers-t, kattints a linkre, és induljon a letöltés.

Codename Panzers: Cold War multiplayer demó
nincs még hozzászólás

 
legutóbbi hozzászólások