CoD: Ghosts - háromszor annyit adtak el belőle a még meg sem jelent PS4-en, mint Wii U-n

2013. november 11.
2.0651
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
IAppearMissing profilja, adatai
IAppearMissing
Újabb érdekes hír látott napvilágot a játékostábort erősen megosztó Call of Duty: Ghosts kapcsán, az angol eladási listák adataiból kiderült ugyanis, hogy a még meg sem jelent PlayStation 4-re háromszor annyi példányt adtak el, mint a Nintendo konzoljára.

Talán nem túl meglepő, hogy a sorozat aktuális epizódja ezúttal is a toplista élén nyitott, ezzel a második és harmadik helyre szorítva a konkurens Battlefield 4-et és Assassin's Creed IV: Black Flag-et.

Ennél valamivel meglepőbb adat viszont, hogy a Call of Duty: Ghosts háromszor annyi példányban kelt el idáig a még meg sem jelent PlayStation 4-en, mint a Wii U-n. Az eladások 62%-át tették ki az Xbox 360-as, 34%-át a PS3-as, 3%-át a PS4-es és kevesebb mint 1%-át a Wii U-s verziók. A Nintendo sajnos ezzel a multiplatform címmel sem tudott kitörni, de még a gyengébb hardverekkel rendelkező konkurenciát sem tudta megközelíteni eladások tekintetében.
Call of Duty: Ghosts kapcsán, az angol eladási listák adataiból kiderült ugyanis, hogy a még meg sem jelent PlayStation 4-re háromszor annyi példányt adtak el, mint a Nintendo konzoljára.'>
14 hozzászólás

TheLondon

11 éve, 4 hónapja és 2 napja

62% a Box javára az szép

válasz erre

Ravor

11 éve, 4 hónapja és 3 napja

Azért PS4-re se ment el olyan sok eladás röhögő smiley

válasz erre

kpal

11 éve, 4 hónapja és 3 napja

ps4 kacsintó smiley

válasz erre

WillThaWheel

11 éve, 4 hónapja és 3 napja

Nem meglepő...WiiU-n codot soha! Próbáltam, szenvedés, pedig rendes konzolon, mint pl Box, imádom. röhögő smiley

válasz erre

Danielkiraly

11 éve, 4 hónapja és 3 napja

Na igen aki CoD-al akar játszani az alapból xbox-ban vagy PS-ben gondolkodik...

válasz erre

PoganyPtR

11 éve, 4 hónapja és 3 napja

Hát majd rájönnek, hogy kihajított pénz volt röhögő smiley Eddig jót nem olvastam róla, bár saját tapasztalatom nem sok van, mert nem vettem meg mivel nekem az ötödik rész óta kb. agyatlan rohangászás a multi... Az egyjátékos részük a 4 órás játékidejükkel még ennyi szót sem érdemelne.
Ezt letöltöttem a single miatt. Tettem fel ram fixet, hogy a feleslegesen szükséges 6 giga ram igényét megkerüljem, majd toltam vele fél órát és delete. Hangulat nuku hatalmas gépigény és okádék grafika.
Érdekes meglátásuk van a nextgen grafikáról, ami mellé még nagy gépigény is társul

válasz erre

fantis6

11 éve, 4 hónapja és 3 napja

igaz h nem ilyen stílusú gamek a rá valók,de szerintem ez attól függetlenül nagyon kevés

válasz erre

totyak

11 éve, 4 hónapja és 3 napja

IAppearMissing írta:
Na de kevesebb, mint 1%? :-o
Gondolom túl sok eladott konzol sincs és azokból a gépekből sem mindegyik tulajt érdekli a CoD. Ez van, az U kuka.

válasz erre

juhaszandor

11 éve, 4 hónapja és 3 napja

Ja azt hittem, hogy itt nagy számokról lesz szó röhögő smileyd

válasz erre

Reeper

11 éve, 4 hónapja és 3 napja

Szerintem ez logikus röhögő smiley

válasz erre

[Tiltott felhasználó!]

11 éve, 4 hónapja és 3 napja

[Tiltott felhasználó!]

rDAVE

11 éve, 4 hónapja és 3 napja

Semmi meglepő nincs benne. Wii U-n eleve nem az ilyen stílusú játékok mennének jobban. Sokkal érdekesebb, hogy a két nextgennél milyen ez az arány.

válasz erre
12a(z) 2 -ből
Call of Duty: Ghosts
12.990 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljaBotyi profilja