Cliffy B csapata majdnem csinált egy Alien FPS-t, ahol Newttal lettünk volna

2020. február 10.
6.0071
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
WickedSick profilja, adatai
WickedSick
Bár elnézve a Boss Key Productions pályafutását, nem tudjuk, hogy mennyire volt jó, de az biztos, hogy a brigád aktívan tárgyalt a Fox stúdióval azzal a céllal, hogy tető alá hozzanak egy Alien-játékot.

Ki más árulkodott volna a végül meg nem valósult projekt kapcsán, mint a nyughatatlan Cliffy B, a szóban forgó stúdió egykori atyja. Twitteren írta ki, hogy a kérdéses szoftver egy FPS lett volna, amiben Newtot irányítottuk volna, miközben Ellen Ripley is egy kardinális jelentőségű karakterként lett volna jelen.

A kezdeti fázisokon túl sosem lendült a fejlesztés, hiszen fiókba tették a projektet, miután a Disney felvásárolta a Foxot. Ripley egyébként olyan szerepet töltött volna be, mint például Cortana, a cselekmény pedig a Földön játszódott volna, miközben az Alien második része után következő filmeket mind-mind figyelmen kívül hagyta volna a sztori.

3 hozzászólás

Ronalddo

4 éve, 6 hónapja és 14 napja

Kár érte. Én azért kíváncsi lettem volna rá.

válasz erre

VaPe

4 éve, 6 hónapja és 15 napja

Szerintem ez érdekes lehetett volna, nekem legalábbis tetszik az elképzelés.

válasz erre

Patrik94

4 éve, 6 hónapja és 15 napja

Na mondjuk az **** lét volna. Rühelltem azt a kiscsajt.

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja