Cities XL: Ég veled MMO, üdv közöttünk Cities XL 2011

2010. január 28.
3.5801
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A Monte Cristo brigádja úgy szállította le számunkra a tavalyi esztendő legkiemelkedőbbnek számító városépítős és menedzselős stratégiáját, hogy az komolyan megreformálja majd a régebben felkapott, mára már viszont háttérbe szorult stílust.

Tervük azonban nem sikerült teljesen, lévén a srácok a minap hivatalosan megerősítették, hogy játékukhoz tartozó MMO rész, amely az igazi újdonságot jelentette volna, az érdeklődés hiánya miatt megszűnik, méghozzá március 8-tól.

Így aki esetleg megkedvelte a program ezen szeletét, az még gyorsan fizessen elő egy utolsó hónapra, lévén február első napjától ez a lehetőség is megszűnik, és a Cities XL megmarad egy szingli-központú alkotásnak, mely részletét eddig is kimagaslóan szerették a fanatikusok. Az illetékesek továbbá bejelentették, hogy a tavaly októberben megjelent játékot már nem kívánják több tartalmi bővítménnyel és frissítéssel ellátni, helyette egy vadonatúj projektre szeretnének koncentrálni, amely jelenleg a Cities XL 2011 névre hallgat, és - egy kissé bugyután - a single player online game besorolást kapta, természetesen a városépítős stratégia mellett, ám többet sajnos nem sikerült megtudnunk róla. Így tehát valami véget ér, de ott elkezdődik egy új, szomorkodni semmi okunk...

2 hozzászólás

Vendég

15 éve, 7 napja

énsem tudom

válasz erre

Vendég

15 éve, 1 hónapja és 8 napja

És hogy játszhatok singley player-en??

válasz erre
Cities XL 2011
3.990 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
Botyi profiljamarco profilja