CES 2013: Megérkezett a komolyabb kijelzővel szerelt Dell XPS 13

2013. január 09.
1.5181
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
RED profilja, adatai
RED
A Dell CES 2013-as standján a látogatók első körben egy igazi veteránra bukkanhattak, ugyanis a cég kiállította az első alkalommal a 2012-es Consumer Electronic Show rendezvényen bemutatott Dell XPS 13 ultrabookját.

Közelebbről szemügyre véve az "újdonságot" rögtön érthetővé válik az ismételt felbukkanás, ugyanis a gyártó a noteszgépet már frissített konfigurációval állította reflektorfénybe. A változtatás eredményeként a gép immár szerencsésen elhagyta az egyik sokak által felemlegetett gyengéjét, nevezetesen 1366 X 768-as felbontású kijelzőjét, ugyanis azt a mérnökök egy korszerűbb megoldásra cserélték le.

A mai követelményeknek megfelelően az újonnan alkalmazott 13,3 inches panel már gond nélkül képes megjeleníteni teljes pompájukban a HD képeket és videotartalmakat, ugyanis az 1920 X 1080-as natív felbontást kínálja a felhasználóknak.

Az ultrabook további specifikációján a gyártó nem változtatott, vagyis az továbbra is különféle Intel processzor opciókkal érhető el, szabadon megválasztható rendszermemória és háttértároló kiépítéssel, valamint integrált Intel grafikus rendszerrel.

A konfigurációból persze most sem hiányzik a Gigabit Ethernet, a WiFi és a Bluetooth hálózati megoldások, illetve a DisplayPort és az USB 3.0 csatlakozási lehetőségek sem. A komolyabb kijelzővel felvértezett Dell XPS 13 megjelenési idejéről és áráról egyelőre sajnos nem érkezett információ.
3 hozzászólás

marco

12 éve, 2 hónapja és 8 napja

Ha az integrált Intel a 4000-es, akkor ez a gép brutál jó cucc. Amúgy is nézegettem már, nagyon tetszett az előző verzió is, de ez így gyilkos cucc.

Jah, és Ubuntuval tökéletesen működik, az összes hardver out of the box megy.

válasz erre

csirkee

12 éve, 2 hónapja és 8 napja

juuuuuj de céééééééép nagyon kelleneeeeee

válasz erre

Vendég

12 éve, 2 hónapja és 8 napja

Tökéletes gép!

válasz erre
 
Minden hír, videó és cikk
CES 2013
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja