CeBIT 2013: Az MSI bemutatta új Z87A Gaming Series alaplapját

2013. március 08.
1.9181
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
RED profilja, adatai
RED
A Micro Star International a CeBIT 2013-as standján egy új alaplap prototípusáról rántotta le a leplet, az MSI Z87A-ról.

A most bemutatkozó újdonság a Gaming Series családba lett sorolva, így ennek fényében már nem is lehet meglepő, hogy a gyártó kifejezetten a játékos felhasználókat célozza meg vele. Ahogy azt a modellszáma is mutatja, az alaplap az Intel Z87-es chipkészletre épül, vagyis már az Intel negyedik generációs Core központi feldolgozóinak fogadására van felkészítve.

A processzort egy 16 fázisú VRM rendszer táplálja, míg a különféle meghajtóknak nyolc darab 6 Gb/s-os tempóra képes SATA 3.0 port kínál csatlakozási lehetőséget. Az alaplap a videokártyák részére három darab PCI Express 3.0 x16 slotot vonultat fel, a rendszermemóriát pedig négy darab DDR3-as aljzatba lehet telepíteni, amelyek maximálisan 64 GB RAM-ot képesek kezelni. Az alaplap egy Gigabit Ethernet kontrollerrel fog megérkezni, ami mellett természetesen helyett kapott egy nyolccsatornás HD audiorendszer is.

A hátlapi I/O panel felhozatalában többek között hat darab USB 3.0 port, két HDMI és egy DisplayPort videokimenet, valamint az audiorendszer csatlakozói képviseltetik magukat. Mivel egyelőre még csak prototípus formájában létezik, nem is lehet meglepő, hogy az MSI Z87A megjelenési idejéről és áráról egyelőre nem érkezett információ.
1 hozzászólás

Raiden

12 éve, 26 napja

A színe tiszta retro feeling.Persze azért látszik,hogy a képen nem egy 15 éves deszka virít.De na..röhögő smiley

válasz erre
 
Minden hír, videó és cikk
CeBIT 2013
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja