CeBIT 2010: Megújult a Thermaltake Level 10 számítógépház

2010. március 07.
1.9771
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
RED profilja, adatai
RED
Bár a tegnapi napon hivatalosan is véget ért a 2010-es CeBIT, továbbra is érkeznek hírek a rendezvényen bemutatott újdonságokról.

A tavalyi évben megrendezett CeBIT-en bukkant fel először a Thermaltake egyedi megjelenésű, Level 10 névre keresztelt számítógépháza, az idei kiállításon viszont a látogatók kissé átdolgozott külsővel újból megpillanthatták a különlegességet. Az eddig teljesen fekete színbe pompázó ház alumínium borítását a gyártó lángokkal díszítette fel, de a további paraméterein a Thermaltake mérnökei nem változtattak.

A számítógépház továbbra is 614 X 318 X 666,3mm-es méretekkel, valamint 21,37kg-os súllyal rendelkezik, és természetesen fel van készítve az összes microATX és standard ATX formátumú alaplap fogadására. A Thermaltake Level 10 megfelelő hűtéséről négy darab ventilátor gondoskodik, amik közül egy vörös LED-el megvilágított 140mm-es a ház elején (1000RPM, 16dB), egy szintén vörös világítással szerelt 120mm-es a hátulján (1300RPM, 17dB), két darab 60mm-es pedig a merevlemezek mögött lett elhelyezve (2500RPM, 19dB). A különféle meghajtóknak három darab 5,25 inches, valamint hat darab 3,5 inches tárolóhely kínál beépítési lehetőséget, de a különleges kialakításuknak köszönhetően az utóbbiak képesek fogadni a 2,5 inches adattárolókat is.

A ház elülső részén elhelyezett I/O panelen található egy eSATA és négy darab USB 2.0 csatlakozó, valamint az audiorendszer fejhallgató és mikrofon kivezetése. A megújult Thermaltake Level 10 várható megjelenési idejéről és áráról egyelőre sajnos nincs információ.
1 hozzászólás

marco

15 éve, 4 hónapja és 5 napja

Nagyon brutál a cucc!mosolygó smiley

válasz erre
 
Minden hír, videó és cikk
CeBIT 2010
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja