Castlevania Judgement: A rendhagyó küzdelem, kizárólag a Nintendo platformján

2008. július 02.
1.6141
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
FutuRetrO profilja, adatai
FutuRetrO
A Konami bejelentette, hogy egy újabb Castlevania címen dolgoznak gőzerővel, amely a Judgement alcímet kapta örökül a készítőitől.

Ezúttal viszont nem a jól megszokott RPG-platform-hack'n'slash stílusban fogant anyaggal lesz dolgunk, ahelyett egy össznépi bunyóra invitálnak majd a srácok, kizárólag a Nintendo üdvöskéjén, a Wii-n. A munkálatokat a legendás sorozatért is felelős Koji "Iga" Igarashi uraság koordinálja, amely garancia a minőségi végtermékre, ezt máris bátran kijelenthetjük.

A Nintendo Wii tulajdonosok ismét harcba szállhatnak a gonosz ellen, vagy éppen fordítva, hiszen mindkét oldal képviselői felsorakoznak majd az epikus küzdelmekhez, játszható formában. Válaszhatunk a jó és a gonosz oldalról egyaránt kedvünkre, majd irány az aréna. A sorozat 22 éves múltjából lesznek összeválogatva a küzdő felek, amelyeket a híres manga művész, Takeshi Obata kelt életre.

Wii-ről lévén szó, az irányítás a lehető legjobban igyekszik majd kihasználni a WiiMote kínálta lehetőségeket, vágások, döfések és korbács suhintások formájában. A Castlevania Judgement támogatni fogja a Nintendo Wi-Fi Connection-t, amelynek segítségével megküzdhetünk a barátaink ellen, vezetéknélküli hálózaton keresztül. Hab a tortán, a Nintendo DS-es Castlevania: Order of Ecclesia-val való kompatibilitás. Aki rendelkezik a nagy N marokmasinájával és a legújabb Castlevania epizóddal, az könnyedén összepárosíthatja a kettőt, hogy további extra tartalmakra tegyen szert.

Az újítási szándék üdvözlendő, de vajon a sorozat veteránjai is elégedettek lesznek a rendhagyónak ígérkező felvonással? Ez majd a gyakorlatban fog kiderülni, a Konami mindenesetre számít az öreg motorosokra és az újabb rajongói tömegekre egyaránt. Észak-Amerikában idén ősszel debütál a Castlevania Judgement, európai megjelenésről egyelőre nem esett szó. Várjuk a további fejleményeket, mert bizonyára hallunk még felőle hamarosan.
nincs még hozzászólás

 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja