Case Zero tartalmat kaphat a Dead Rising 3 is

2013. augusztus 28.
2.2351
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
darkomen profilja, adatai
darkomen
A Dead Rising 2 megjelenése után kiadásra került a Case Zero DLC, mely előzményként szolgált a két új karakter megjelenésére, majd három hónappal a játék megjelenése után megjelent a Case West DLC, mely összekötötte a szálakat az új karakterek és Frank West, az eredeti Dead Rising főhőse között.

Jason Leigh, a Dead Rising 3 szenior producere a VideoGamer magazinnak adott interjújában fejtette ki, hogy nem kizárt az, hogy a Dead Rising 3 is kap egy Case Zero szerű tartalmat.

Ez nem egy biztos bejelentés, de azért reménykedhetünk, hogy tényleg megkapjuk az új hősünk előtörténetét, illetve talán még a Frank West-el és Chuck Greene-el is összehozza majd a sors. (Azon kívül, hogy a két karakter skin-je elérhető lesz a játékban).

A Dead Rising 3 novemberben kerül a boltok polcaira, kizárólag Xbox ONE-ra.
9 hozzászólás

totyak

11 éve, 6 hónapja

juhaszandor írta:
Már rég nem éri meg azonnal játszani valamivel, inkább meg kell várni, amíg egyben kiadják a dlc-ket és a játékot mosolygó smiley
Ja, pl. a Goty kiadások nagyon összeszedett pakkok szoktak lenni, csak hát ki bírja megállni, hogy megjelenik egy várt játék, de ne játsszon vele.

válasz erre

WillThaWheel

11 éve, 6 hónapja és 1 napja

Ez miez már? röhögő smiley Bár a Deadrising sosem vette magát nagyon komolyan, ha jól emlékszem...nyelvnyújtó smiley

válasz erre

LolZ

11 éve, 6 hónapja és 1 napja

Hát remélem.Mondjuk alap játékot is ki akarom mindenféleképpen próbálni.röhögő smiley

válasz erre

juhaszandor

11 éve, 6 hónapja és 1 napja

totyak írta:
DLC, nem meglepő. Minden játékhoz kiadnak mostanában.
Már rég nem éri meg azonnal játszani valamivel, inkább meg kell várni, amíg egyben kiadják a dlc-ket és a játékot mosolygó smiley

válasz erre

Alice

11 éve, 6 hónapja és 1 napja

ez a kinézet nagyon üt röhögő smiley szakadok röhögő smiley

válasz erre

csd14prime

11 éve, 6 hónapja és 1 napja

Regi pancelzat + lezerkard =epic!

válasz erre

wegh

11 éve, 6 hónapja és 1 napja

LÉZERKARD! AHW...

válasz erre

Natin95

11 éve, 6 hónapja és 1 napja

Csak az a baj hogy mostanában a DLC-k a játék 1-1 darabját adják, nem úgy mint régen hogy a játékon kívül még egy külön történet(COD UO)...

válasz erre

totyak

11 éve, 6 hónapja és 1 napja

DLC, nem meglepő. Minden játékhoz kiadnak mostanában.

válasz erre
Dead Rising 3
15.000 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
Botyi profiljamarco profilja