Call of Duty-féle fejlődési rendszer lesz a Diablo III-ban

2010. október 28.
1.7431
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A Blizzcon 2010 alkalmával egyértelműen a Diablo III került a Blizzard fókuszába, amivel talán jelezni szerették volna, hogy már belátható időn belül itt a premier.

Legyen bárhogyan is, a játék körül megindult egy kötelező nyüzsgés, amihez az alábbi hír is hozzátartozik, miszerint a fent megnevezett rendezvényen bejelentett PvP opcióban a Call of Duty-ból lenyúlt fejlődési rendszer lesz tetten érhető. Hogy ez jó lesz nekünk is? Nathan Grayson szerint mindenképpen!

Az úriember elmondása szerint ugyanis ez a szisztéma, ez a pontgyűjtögetős rendszer fogja ösztönözni a játékosokat arra, hogy használják majd a PvP-t, merthogy a Diablo III alapból egy PvE beállítottságú program, ami a lootolásról szól, ám ezt PvP-ben nem lehet megtenni, ellenben kooperatív és PvE mókában már természetesen igen. Így tehát a Call of Duty-ból átemelt rendszer arra kell, hogy élvezetessé varázsolják a játék fanatikusai számára a PvP küzdelmeket. Végül is a CoD-nál működik, miért pont itt mondana csődöt?
1 hozzászólás

totyak

14 éve, 7 hónapja és 22 napja

Akár még működhet is ez a rendszer. CoD-ban sincs vele különösebb gond, szóval nem látom okát a kételkedésnek.

válasz erre
Call of Duty
nincs ár
kövesd a játékot!
 

kapcsolódó hírek, cikkek

Nincsenek kapcsolódó cikkek.

 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja