Call of Duty: Ghosts - Sok lehetőség van a Kinect vezérlésben

2013. szeptember 10.
1.7691
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
darkomen profilja, adatai
darkomen
Napról napra egyre közelebb kerül az a november 5.-ei dátum, amikor is végre megjelenik a Call of Duty sorozat következő darabja, a Call of Duty: Ghosts, ám szerencsére addig szinte folyamatosan kapjuk az új információkat.

Mark Rubin, az Infinity Ward igazgatója az Official Xbox Magazine-nak adott interjújában mondta el, hogy szerinte az Xbox ONE Kinect-je nagyon jó kis eszköz.

Dicsérte a hangvezérlést és azt, hogy a menüben való navigáláshoz is hasznos segítség lehet a Kinect, ám ez nem minden.

Elmondása szerint nem ugornak fejest egyből ebbe a technológiába, de azért idővel számos új és klassz funkció érkezhet a játékhoz (illetve az elkövetkezendő játékokhoz) a Kinect segítségével, mely új szintre emeli a játékélményt.
Call of Duty: Ghosts, ám szerencsére addig szinte folyamatosan kapjuk az új információkat.'>
5 hozzászólás

juhaszandor

11 éve, 6 hónapja és 9 napja

Kinect-tel csak keveset tudok elképzelni. De pl egy olyat el tudnék, mint a vasemberben Jarvis-szal a társalgás. Vagy bármilyen játékban a companionnal kommunikálni. A mozgásos része nem tetszik, de a hangvezérlésben van potenciál. röhögő smiley

válasz erre

rDAVE

11 éve, 6 hónapja és 9 napja

Singleben el lehetne szórakozni kinecttel, de sok haszna nem lenne. Csak bizonyos funkciókat támogatni (mint pl a menű) pedig felesleges.

válasz erre

TheLondon

11 éve, 6 hónapja és 9 napja

Szerintem sem kéne a codot és a kinectet pársítani de majd meglátjuk mi lesz belőle.

válasz erre

Tardief88

11 éve, 6 hónapja és 9 napja

Egyetértek Totyak. Nem tudom elképzelni, hogy milyen haszbos dolgot tudnának belerakni.

válasz erre

totyak

11 éve, 6 hónapja és 9 napja

CoD-hoz Kinect, az szép lesz. Valahogy az én univerzumomban nem passzol a kettő.

válasz erre
Call of Duty: Ghosts
12.990 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
Kisember001 profiljamarco profilja