Bulletstorm: Hátsónézetes lövöldeként kezdte életét

2010. december 28.
1.7191
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A People Can Fly fejlesztőcsapatának falai között készülődő Bulletstorm-ot úgy ismerte meg a nagyvilág, mint egy brutális FPS játékot, amely bár a fejlesztők szerint mély tartalmakat hordoz, a többség szerint inkább csak egy átlagos, akcióra és gyilkolásra kiélezett alkotás lesz.

Nem volt azonban ez mindig így, derült ki egy, az Official Xbox 360 magazinban leközölt interjúból, amelyben Tanya Jessen, a játék egyik producere nyilatkozott néhány érdekességet, köztük például azt, hogy eredetileg nem is FPS játéknak készült a Bulletstorm.

Hogy akkor mégis minek? Természetesen nem stratégiának, hanem egy TPS-nek, tehát olyasmi koncepció került kialakításra a kezdet kezdetén, mint amilyennel nagyjából a Gears of War rendelkezik, de talán éppen a hasonlóság miatt az illetékesek inkább módosítottak az eredeti terveken, és így lett FPS a Bulletstorm-ból, ami így pedig inkább a Painkiller koncepciójához hasonlít majd, de aki ismeri a People Can Fly múltját, az feltehetően ennek az információnak csak és kizárólag örülni tud. Vagy ti esetleg jobban örülnétek, ha a Bulletstorm is TPS lenne?
Bulletstorm-ot úgy ismerte meg a nagyvilág, mint egy brutális FPS játékot, amely bár a fejlesztők szerint mély tartalmakat hordoz, a többség szerint inkább csak egy átlagos, akcióra és gyilkolásra kiélezett alkotás lesz.'>
4 hozzászólás

atrox

14 éve, 4 hónapja és 23 napja

Inkább rakják bele mind2.

válasz erre

Vendég

14 éve, 4 hónapja és 23 napja

****abb lenne, mint így

válasz erre

Vendég

14 éve, 4 hónapja és 23 napja

valószínű, ezért is álltak le azzal a vonallal

válasz erre

Vendég

14 éve, 4 hónapja és 23 napja

GoWot kár utánozni...wtf smiley

válasz erre
Bulletstorm
8.990 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja