Bulletstorm bejelentést is tervez a PAX expóra a Gearbox

2019. március 19.
4.4041
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Tovább folytatja a jövő héten esedékes PAX expós agyhúzást a Gearbox csapata, akik már biztos, hogy elviszik a hátukon az egész showt, hiszen egy sor bejelentést vezettek fel a közelmúltban, de úgy látszik, van még mit előhúzniuk a mókazsákból.

Bár első blikkre úgy tűnhet, hogy ezúttal egy elég egyértelmű teasert kaptunk, azonban valójában talán mégsem olyan könnyű értelmezni a Gearbox következő feladványát, hiszen elsőre talán valamiféle Duke Nukem-játékról lehet szó, azonban sokkal nagyobb a valószínűsége annak, hogy ez a képkocka inkább a Bulletstormhoz kapcsolódik.

Azon belül is a Bulletstorm: Full Clip Edition újrakiadásához, mely még nem jelent meg például Nintendo Switch-re, és aki emlékszik rá, Duke Nukem ebben a változatban vendégkarakterként bukkant fel a játékban. Persze az is lehet, hogy nagyot tévedünk, de a külföldi kollégákkal együtt ennek látjuk most a legnagyobb esélyét. Március 28-án kiderül!


1 hozzászólás

Direktor

5 éve, 6 hónapja és 10 napja

Érdekes mix ez a kép. meglepett smiley Leginkább Duke nukem miatt. röhögő smiley

válasz erre
Bulletstorm
8.990 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
Minden hír, videó és cikk
PAX 2019
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja