Brink: Amit eddig láttunk, az nem a konzolos verzió volt

2009. december 08.
1.8391
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Néhány nappal ezelőtt merült fel egy érdekes pletyka az interneten, aminek tulajdonképpen senki nem tulajdonított különösebb szerepet.

Az apropóját egy vita képezte, amely a játék hivatalos fórumán robbant ki, és a szokásos PC vs. konzol ellentétet szította tovább. A konzolosok ugyanis meg voltak győződve arról, hogy amit láthattunk az eddig bemutatott videókon, az a saját verzióikból kivágott felvételek voltak, míg a PC-s tábor éppen ennek ellenkezőjét állította, hiszen a látvány azért önmagáért beszélt. A Splash Damage kreatív igazgatója azonban eloszlatta a kételyeket, és megerősítette, bizony a PC-s változatok láthatók a bemutatott felvételeken.

Hogy pontosítsunk az elhangzottakon, az úriember úgy nyilatkozott, hogy a bemutatott mozgóképek egy Xbox 360 kontrollerrel összekötött PC-n készültek, mely formulát a nagyobb kiállításokon (E3, PAX, stb.) is alkalmazták már. Természetesen a cég kreatív igazgatója megnyugtatta mindhárom platform szerelmesét, hogy egyik között sem lesz akkora különbség, hogy azért bárkinek is gondja vagy baja lenne, mindhárom változat ugyanis nagyon jó lesz. Jövő ősszel minden kiderül, annyi biztos már most is, hogy szép és izgalmas lesz a program, valamint a koncepcióval és a történettel sem lesz probléma.
nincs még hozzászólás

Brink
8.900 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja