Bombasiker a Halo 3

2007. október 05.
1.6681
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Hírblock profilja, adatai
Hírblock
A Halo 3 videójáték kópiái még a Microsoft várakozásait is felülmúló sikerrel, az első napon 170 millió dollár, az első héten pedig 300 millió dollár értékben keltek el.

A Microsoft saját prognózisa 140 millió dolláros forgalmat jósolt az első napra, miközben az előd Halo 2 iránt 125 millió dolláros kereslet mutatkozott annak idején az első 24 órában. Érdemes persze megjegyezni, hogy a példányszámot tekintve a különbség már csak alig százezer darab az új epizód javára, azaz 2,5 millió a Halo 2 első napi 2,4 milliójával szemben.

Ami azonban a vállalat számára még fontosabb, az az, hogy a kiskereskedők szerint az új játék hatására az Xbox 360 iránt is nagyjából megduplázódott a kereslet az első héten. Márpedig ez kulcskérdés, hiszen az óriáscégnek két év alatt még nem sikerült nyereséget kihoznia a játékkonzolból. Az Xbox Live online szolgáltatás viszont már eddig is sikeresnek bizonyult, most pedig a forgalmazás első 20 órájában több mint egy-millióan léptek föl az oldalra, harmaduk csak azért, hogy Halo 3-at játsszon, ez pedig abszolút látogatottsági rekord a portál történetében. Az Xbox Live-on az első napon összesen 3,6 millió; az első hét folyamán pedig 40 millió órát játszottak az új Halo 3 játékkal.

Az Xbox 360-hoz fejlesztett Halo 3 alapváltozata 60 dollárba (nálunk kb. 16 ezer forintba), a Limited Edition verzió 70 dollárba, míg a Master Chief sisakot is tartalmazó Legendary Eition 130 dollárba kerül a tengerentúlon. Elemzők az eddigi adatok alapján legalább ötmilliós eladásokkal számolnak az év végéig.
Halo 3 videójáték kópiái még a Microsoft várakozásait is felülmúló sikerrel, az első napon 170 millió dollár, az első héten pedig 300 millió dollár értékben keltek el.'>
nincs még hozzászólás

Halo 3
16.500 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja