Bocsánatot kértek az Atlas fejlesztői a játék borzasztó állapota miatt

2018. december 29.
3.6991
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
WickedSick profilja, adatai
WickedSick
A napokban beszámoltunk nektek arról, hogy a korábban nagy csinnadrattával megszellőztetett Atlas mennyire is problémásan rajtolt, most a fejlesztők bocsánatot kértek egy méretes bejegyzés keretei között.

Eredetileg egy patch note-ot takar a poszt, viszont az elején sűrű bocsánatkéréssel indítanak, melyből kiderül, hogy nem számítottak rá, hogy ennyi embert fog megmozgatni a kalózos mókájuk, a rendszerük pedig egyszerűen képtelen volt kezelni ezt a hatalmas játékosszámot.

Már javában dolgoznak a javításokon, szinte napi rendszerességgel fognak szállítani frissítéseket és változtatásokat, és tisztában vannak vele, hogy még rengeteg munka áll előttük, viszont kézen állnak minden megmérettetésre.

A szerverhibákat egyébként többé-kevésbé már orvosolták, ezután próbálják majd a stabilitást, a netkapcsolatot és az adatkezelési gondokat előtérbe helyezni, ígéretük szerint már a napokban látni fogjuk a javítások jeleit. Így végezetül itt hagyunk egy videót, amely egyszerre megmosolyogtatóan és elszomorítóan bemutatja, mi a probléma a játékkal.

Nézd nagyban ezt a videót!



Atlas mennyire is problémásan rajtolt, most a fejlesztők bocsánatot kértek egy méretes bejegyzés keretei között.'>
7 hozzászólás

WarriorAutobot

5 éve, 8 hónapja és 9 napja

Jó lenne, ha nem ebbe az irányba tartana a játékipar. szomorú smiley

válasz erre

1000feri

5 éve, 8 hónapja és 11 napja

Jó ez!! röhögő smiley röhögő smiley
2003-s fíling röhögő smiley

válasz erre

zender

5 éve, 8 hónapja és 11 napja

Hát ez elképesztő, engem szó szerint sokkolt, a trailer és a végtermék közötti felfoghatatlan szakadék.

Vajon ki csinálta a trailerben látható játékot, az hol van??? meglepett smiley

válasz erre

VaPe

5 éve, 8 hónapja és 11 napja

Valószínűleg ez késő bánat, ennek a játéknak itt vége. Borzalom amit kiadtak.

válasz erre

petrovicsz

5 éve, 8 hónapja és 12 napja

Gyalázat ahogy kinéz! meglepett smiley Hogy merték ezt így kiadni???? meglepett smiley

válasz erre

Ronalddo

5 éve, 8 hónapja és 12 napja

Úristen ******'>******* ez felháborító! meglepett smiley

válasz erre

Hentes

5 éve, 8 hónapja és 12 napja

Az utóbbi időkben túl sok az ilyen bocsánatkérés a normális munka helyett. Nem jó ez az irány, a játékipar nem ilyen volt pár éve.

válasz erre
Atlas
7.799 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja