Bobby Koticknak nem tetszik az Xbox Live, kevés pénzt lát benne

2010. július 06.
1.7281
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A játékvilág manapság egyik legellenszenvesebb megmondóembere, avagy az Activision-ös Bobby Kotick, aki nyíltan felvállalja, hogy őt nem érdekli más, csak a pénz és a játékosok lehúzása, most újra kinyitotta száját, és vádaskodásba kezdett.

Jelenleg az Xbox Live rendszerével vannak komoly gondjai, állítása szerint innen ugyanis meglehetősen kevés pénz áramlik cége, illetve saját bankszámlájára, holott úriembernek nehezen nevezhető emberünk úgy hallotta, a Microsoft rendszerén játszók 60 százaléka csak a Call of Duty miatt használja a szolgáltatást.

Kotick megjegyezte, hogy elég csak a Modern Warfare 2 pályacsomagjaira gondolni, amelyek rendkívül jól fogytak, sőt, a Stimulus Pack rögtön az első héten 2,5 millió példányban került letöltésre csak az említett szolgáltatásról. Bobby a leginkább azt sajnálja, hogy ez az egész rendszer nem az övüké, így mindebből kevés pénzt kaptak - nem kell sokáig keresgélni, hogy megtaláljuk az állítás cáfolatát -, így Bobby erősen gondolkozik azon, hogy egy saját online rendszert húz fel a Call of Duty-sorozat köré, így semmilyen egyéb tartalmat nem kell külsősöknek kiadni, a haszon tisztán az övüké lehet. A kis Dagobert bácsi... Vajon mikor nyílik már fel a rajongók szeme?
nincs még hozzászólás

 

kapcsolódó hírek, cikkek

Nincsenek kapcsolódó cikkek.

 
legutóbbi hozzászólások
 
rDAVE profiljamarco profiljaBotyi profilja