Blur: Ingyen Geometry Wars a Steames előrendelőknek

2010. május 24.
1.8891
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A Split/Second megjelenésével és kiváló szereplésével - teszt hamarosan - a Bizarre műhelyében készült Blur biztosan elég feszülten áll a rajtrácsokra, lévén a Pure fejlesztői komoly ellenfelet állítottak elé.

Magával a programmal már nem tudnak mit kezdeni az illetékesek, belenyúlni esélyük sincsen, azonban a fogyási mutatókat meg tudják piszkálgatni, ha olyan előrendelői akciókat szerveznek, illetve kérvényeznek játékukhoz, aminek hála megéri majd megvásárolni a száguldozás egyik jelenkori kiskirályát.

A Blur esetében most egy komoly Steames előrendelői akciót kínál fel a fanatikusok számára a Bizarre csapata, lévén aki a pénteki megjelenésig előre befizet a játékra a Valve digitális disztribúciós rendszerén, az ajándékba kap egy példányt ingyen a házon belül készült Geometry Wars-ból is, így tulajdonképpen két legyen üthet egy csapásra. Mivel azonban a két alkotás stílusa messze van egymástól, mint Makó Jeruzsálemtől, erős kételyeink vannak afelől, hogy éppen emiatt fog bárki is előrendelést leadni rá. Mi mindenesetre szóltunk!
Blur biztosan elég feszülten áll a rajtrácsokra, lévén a Pure fejlesztői komoly ellenfelet állítottak elé.'>
nincs még hozzászólás

Blur
10.990 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja