Bluray DVD-meghajtó és DSD hangtechnológia a Sony Vaio PC-kben

2005. április 16.
1.8731
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Hírblock profilja, adatai
Hírblock
A Sony bejelentette, hogy Bluray kéklézeres DVD-meghajtót, illetve DSD digitális hangtechnológiát épít be közeljövőben megjelenő Vaio asztali PC-ibe és noteszgépeibe.

A Sony Vaio PC-k lehetnek az első a következő generációs DVD technológiát képviselő kéklézeres optikai meghajtóval gyárilag felszerelt számítógépek. Egy egyrétegű Bluray lemezen 25, egy kétrétegűn pedig 50 GB adat fér el, mely utóbbi több mint négyórányi nagyfelbontású mozgóképnek, illetve 26 órányi hagyományos képminőségű filmnek felel meg.

A szintén alkalmazásra kerülő DSD technológia rendkívül jó minőségű, surround hang létrehozását teszi lehetővé a megfelelő erősítő és hangfalak segítségével, a Sony szerint anélkül, hogy a lejátszás csökkentené a processzor teljesítményét. A DSD egyébként a Sony és a Philips által közösen kifejlesztett Super Audio CD formátum központi eleme. A több mint 250 lemeztársaság által támogatott technológiát sokan a következő generációs CD formátumként tartják számon, eddig azonban még csak csekély piaci szeletet sikerült kihasítania magának. A Sony Vaio-kba egyébként rövidtávon nem fognak SACD meghajtót beépíteni, csupán a hozzá kapcsolódó audio-technológiát alkalmazzák majd.

Az új, Bluray és DSD alkalmazásokkal ellátott Vaio PC-k megjelenésének időpontjáról egyelőre semmi biztosat nem lehet tudni. A Sony által a legutóbb bemutatott új modellek mindenesetre nem ilyenek, ráadásul némileg háttérbe is szorultak az erőteljes kampánnyal beharangozott "iPod-killer" mp3-lejátszók mögött.
Bluray kéklézeres DVD-meghajtót, illetve DSD digitális hangtechnológiát épít be közeljövőben megjelenő Vaio asztali PC-ibe és noteszgépeibe.'>
nincs még hozzászólás

Blur
10.990 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljaKisember001 profilja