Blizzard: Nem került szemétbe a Warcraft film!

2009. január 26.
3.8201
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A Blizzard a titkos tudása mellett nem csak kiváló játékaikkal díszeleg a palettán, hanem rengeteg játékos a kiváló átvezető és egyéb animációikkal is kifejezetten elégedett volt az idők folyamán.
 

Természetesen ennek nem biztos, hogy sok köze van a Warcraft mozihoz, melyet már 2 éve, hogy beharangoztak, de sose tudni. A film ötlete most ismét terítékre került, igaz konkrétumokat még mindig nem tudni, csak azt, hogy az ötlet nem halott, még mindig él, sőt folyamatosan készülődik a háttérben, mint egy titkos projekt.

A Blizz tehát megint nem árasztott el minket bőséges nyilatkozatokkal, bár sokaknak elég ez a kis megerősítés is, hiszen bejelentése óta számos Warcraft rajongó követi (legalábbis követné ha lenne mit) az eseményeket. A srácok a Legendary Pictures-szel karöltve dolgoznak a mai napig is az említett mozin, amelyről még szinte mindig nem tudunk semmit.

Nem tudjuk, hogy élőszereplős vagy animációs film lesz (utóbbi szerintem jobb ötlet lenne), sem azt, hogy ez a filmecske mikor fog megjelenni, de még azt sem, hogy egyéni vagy valamelyik régebbi Warcraft játék sztoriját fogjuk-e átélni benne. Reméljük hamarosan mindenre fény derül, a lényeg, hogy a film készül, várjuk az első pontos információkat!
5 hozzászólás

Vendég

13 éve, 1 hónapja és 27 napja

Szerintem meg az lenne jó ha a mindenféle warcraft történelméből csinálnának filmet. Nemrég beleolvastam és akkor egyböl azt gondoltam h ez rohadt jó és h kellene belőlle film. Ma rákerestem és kiderül h lehet h lesz. Bár ahogy nézem eléggé lemaradtam ezzel az ötlettel

válasz erre

Dru

13 éve, 9 hónapja és 6 napja

Remélem, még véletlenül sem jutott eszükbe, hogy a WoW-ot dolgozzák fel. Ellenben a Warcraft3, esetleg a Warcraft2 sztorija kis átalakításokkal szerintem tökéletesen megfelelő lenne. Egy legalább 3 órás, epikus, történettel bőségesen nyakon öntött, normális fantasyt szeretnék. De ez úgysem fog megvalósulni. Ha animációs lesz, az max. 90 perc, másrészt manapság ugyan divatosnak számít a fantasy a filmes berkekben, de ennek a nagyszerű stílusnak a számomra hihetetlenül elbaxottnak számító gyerek-fantasy vonalát erőltetik (Narnia, Golden Compass, Spiderwick Chronicles stb.), és nem vagyok benne biztos, hogy egy darkosabb, inkább felnőtteknek szóló változatot be mernek vállalni. De ne legyen igazam.

Most nézem, hogy a film címe elvileg World of Warcraft lesz, és a WoW-on fog alapulni. Nah, már itt elbuktak a vágyaim.

válasz erre

hanyi~

13 éve, 9 hónapja és 6 napja

félek, hogy sz** lesz :/

válasz erre

nemabob

13 éve, 9 hónapja és 6 napja

nem vagyok biztos benne hogy jol megtudják oldani amit a játékba mindenkinél máshogy viselkednek a karakterek ez van

válasz erre

Cyb

13 éve, 9 hónapja és 6 napja

Ja ja ilyen Final Fantasy háborút feldolgozfilm szerű animációk jók lennének mondjuk a horda alli közötti háború rész Nagy csata jelentetekkel mint a gyűrűk urában 11 millió néző tuti lenne az első héten legalább

válasz erre
legutóbbi hozzászólások
 

Itt is rontjuk a levegőt

aszkorbin profiljaMarduk profiljaKisember001 profiljaM.O.R.P.H. profiljafbalintgy profiljaMonyo profiljamarco profilja