Blackguards: Stratégiát készítenek a Deponia fejlesztői

2013. március 23.
1.6671
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A Daedalic Entertainment, avagy a kiváló Deponia fejlesztőcsapata nemrégiben bejelentette, hogy bár alig néhány nappal ezelőtt adtak hírt legújabb projektjükről - Memoria kalandjáték -, de most egy újabb videojátékukról rántják le a leplet, amivel egy új stílus felé szeretnének nyitni.

A Blackguards címet kapott alkotás ugyanis egy körökre osztott stratégia lesz, holott a csapat korábban csak kalandjátékokkal foglalkozott, ám elmondásuk szerint minden eddigi címükhöz képest egy lényegesen sötétebb kaland vár majd ránk, amit egy a törvény elől bujkáló gyilkos, egy fél-elf, illetve egy varázsló oldalán élhetünk át.

A csapat nem kevesebb, mint 170 különböző pályát, fő- és mellékküldetéseket, valamint 40 órányi játékidőt ígér a fanatikusoknak, méghozzá a történetmesélés, valamint a taktikus összecsapások középpontba állításával. A Blackguard egyelőre kizárólag PC-re készül, megjelenése pedig még az idén, valamikor a harmadik negyedévben várható.
5 hozzászólás

Vendég

11 éve, 11 hónapja és 18 napja

170 pálya na ez tetszik!mosolygó smiley

válasz erre

Vendég

11 éve, 11 hónapja és 18 napja

Ofkórz.mosolygó smiley

válasz erre

Vendég

11 éve, 11 hónapja és 18 napja

Vendég írta:
Ez mitől új stílus?meglepett smiley
A fejlesztőcsapat nyit ú stílus felé, nem az az új stílus amit csinálnak bakkerröhögő smiley

válasz erre

Vendég

11 éve, 11 hónapja és 18 napja

Azt én se értemmosolygó smiley

válasz erre

Vendég

11 éve, 11 hónapja és 18 napja

Ez mitől új stílus?meglepett smiley

válasz erre
Blackguards
nincs ár
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja