Biztonságosabb Internet Napja - idén ötödször

2013. január 28.
2.6821
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
marco profilja, adatai
marco
A Microsoft az elmúlt több év alatt a Safer Internet program keretein belül másfél millió ember figyelmét hívta fel az interneten leselkedő veszélyekre különféle formákban.

A hagyományt folytatva, idén ötödik alkalommal rendezik meg a Biztonságosabb Internet Napját február elején. A szakemberek szerint a legnagyobb veszély a fiatalokat fenyegeti, ám nem csupán őket kell bevonni a tájékoztatásba, hiszen ugyanilyen fontos, hogy a szülők és a tanárok is tisztában legyenek azzal, mire kell figyelniük, ha gyermekeik vagy diákjaik interneteznek.

Az előadások és kötetlen beszélgetések során a legtöbb fiatal megnyílik a Microsoft trénerei előtt, és őszintén mesél saját tapasztalatairól. Olyan történetek kerülnek elő ilyenkor, amelyeket más felnőttel nem osztottak meg, mert tartottak tőle, hogy nem értenék meg a problémákat. Ezek az esetek gyakran igazolják, hogy nagy szükség van a tájékoztatásra.

"Számos olyan történetet hallunk, amelyben gyermekek űznek egymással tréfát. Karinthy idejében az volt a vicc a gyerekek között, ha 'szamár' feliratot ragasztottak egymás hátára, vagy lerajzolták a táblára Kökörcsin tanár urat alsónadrágban, cilinderrel a fején, amint II. Józsefnek jelentést tesz az Osztály magaviseletéről. A számítógép és az internet új utakat nyitott az ártatlan, de akár rosszindulatú tréfák előtt is, és a gyerekek sokszor nem ismerik fel, mekkora károkat okozhatnak maguknak vagy másoknak az internet nyilvánosságán keresztül" - magyarázta Szilágyi Bernadette, a Microsoft YouthSpark programjának menedzsere, aki már több száz tréninget tartott, és ezen keresztül több százezer diákkal beszélgetett internetes tapasztalatairól.

Biztonságosabb Internet Napja - idén ötödször - 2. kép

Az elúlt években egyre inkább előtérbe kerültek a közösségi oldalak, illetve az okostelefonok. Öt éve még csak elvétve akadt olyan diák, aki fényképeket töltött volna fel a mobiljáról az internetre, de ma ez már mindennaposnak számít. Abba viszont nem gondolnak bele, milyen veszéllyel járhat ez, és milyen következtetések vonhatók le egy-egy, a közösségi oldalon közzétett fotóból.

Márpedig a legnagyobb közösségi oldalon egy ideje alapbeállítás, hogy jelzi, hol töltötték fel a fotót. Tehát hírül adja - jobb esetben csak minden ismerősnek, rosszabb esetben országnak-világnak -, merre tartózkodik éppen a kép készítője. A legrosszabb esetben, és a legkevésbé gondosan védett profilbeállítások mellett ez akár betörőket is vonzhat a nyaraló családok házaihoz. Csak annyi kell ehhez, hogy a gyermek feltöltsön a nyilvános profiljára pár fotót a szobájáról és az abban tartott értékekről, megadja az adatlapján a lakcímét, és elmesélje, mikor mennek nyaralni.

Arról az aranyszabályról is sokan megfeledkeznek, hogy internetre csak olyan képet szabad feltölteni, amit egy idegennek is bármikor megmutatnának. Hiszen ami az internetre felkerül, az ott is marad, és mindig megtalálható lesz, még akkor is, ha az eredetit törlik. Akár az is veszélyes lehet, ha a legjobb barátjának küld át valaki egy-két, abban a pillanatban viccesnek talált fényképet.

"A velünk megosztott történetek azt mutatják, nagy szükség van figyelemfelhívó munkánkra. A Microsoft mindig is kiemelt kérdésként kezelte ezt a problémát, és YouthSpark programján keresztül mindent megtesz a figyelemfelhívás érdekében. Szívesen fogadunk osztályokat és csoportokat székházunkban, ahol ingyenes tréningen, szórakoztató formában mutatjuk be az internetezés legfontosabb veszélyeit, illetve az elkerülés módszereit" - foglalta össze Szilágyi Bernadette.

További információ a Microsoft Biztonságosabb Internet kampányáról: webvelem.hu

Biztonságosabb Internet Napja - idén ötödször - 3. kép

7 hozzászólás

Raiden

12 éve, 1 hónapja és 16 napja

rDAVE írta:
Itt nyugodtan lehet olvasni híreket. mosolygó smiley
Tudom,mert már lecsekkoltamkacsintó smiley De sokfelé járok,nem szoktam pornót nézegetni,sem gagyi warezpisti . hu-kon lógni,mégis beszedem napi adagot.A gc biztonságos.mosolygó smiley

válasz erre

marco

12 éve, 1 hónapja és 16 napja

rDAVE írta:
Itt nyugodtan lehet olvasni híreket. mosolygó smiley
Ennyi.röhögő smiley

válasz erre

rDAVE

12 éve, 1 hónapja és 16 napja

Raiden írta:
Régi szép idők..Most elég fészezni egyet,meg pár hírt elolvasni,máris gazdagabb vagy egy-két hívatlan vendéggel.Mostanában Linux alatt is beesik napi 1-2 gyanús cucc amit le kell nyomnom.
Itt nyugodtan lehet olvasni híreket. mosolygó smiley

válasz erre

Raiden

12 éve, 1 hónapja és 16 napja

Vendég írta:
Aki beszopja a vírusokat a pornóoldalakról meg is érdemli!röhögő smiley
Régi szép idők..Most elég fészezni egyet,meg pár hírt elolvasni,máris gazdagabb vagy egy-két hívatlan vendéggel.Mostanában Linux alatt is beesik napi 1-2 gyanús cucc amit le kell nyomnom.

válasz erre

marco

12 éve, 1 hónapja és 16 napja

Így van, az előadások célja a felvilágosítás és a megelőzés.

válasz erre

Vendég

12 éve, 1 hónapja és 16 napja

Vendég írta:
Aki beszopja a vírusokat a pornóoldalakról meg is érdemli!röhögő smiley
Szerintem félreértetted a lényeget...wtf smiley

válasz erre

Vendég

12 éve, 1 hónapja és 16 napja

Aki beszopja a vírusokat a pornóoldalakról meg is érdemli!röhögő smiley

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
Maniac profiljamarco profiljatotyak profilja