BioShock: Nincs vizuális tuning a Sony-s verzióban

2008. július 23.
1.9031
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
FutuRetrO profilja, adatai
FutuRetrO
A 2K Games elmondása szerint a PlayStation 3 tulajdonosok nem számíthatnak grafikai javulásra a tavaly kiadott Xbox 360-as verzióhoz képest.

A céljuk, elérni azt a színvonalat, nem túlszárnyalni azt. A rajongók seregei joggal vártak vizuális túpírt az október végén érkező PlayStation 3-as átirattól, hiszen eleve erősebb architektúrát rejt a Sony masinája a burkolat alatt, másrészről pedig közel másfél éves csúszással érkezik a japán elektronikai óriás berendezésére.

Ezek az indokok nem hatották meg a 2K Games fejlesztőcsapatát, így grafikai javulást tehát hiába várunk majd a PlayStation 3-as átirattól. A srácok célja, hogy elérje az Xbox 360-as változat színvonalát, annak túlszárnyalása nem áll szándékukban. A BioShock senior producere, Melissa Miller elmondása szerint nem lesz látható vizuális különbség a tavaly augusztusban kiadott Xbox 360-as és az októberben érkező PlayStation 3-as BioShock között.

Úgy hiszem, hogy amennyiben ténylegesen elérik a korábban, a redmondiak masináján bemutatott külcsíny színvonalát, komolyabb frame rate problémák nélkül, akkor már sínen is van a dolog. Az E3-on nyilvánosságra került továbbá, hogy a PlayStation 3-as kivetülés exkluzív DLC-ket (letölthető tartalmak) fog kapni, úgynevezett Challenge Rooms-ok formájában, amelyek kívül állnak az eredeti történeti szálon, de helyileg Rapture City határain belül maradnak, természetesen.

Ezeken felül megkapja majd az új, mániákus megszállottaknak megalkotott nehézségi szintet, a Survivor-t is, amelyet gyenge idegzetű, valamint hamar felbosszantható játékosoknak határozottan nem ajánlunk. Jack ereje legyen Veletek!
nincs még hozzászólás

BioShock
15.990 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja