BioShock 2: Rendeld elő Steamen, most ajándékba kapod az első részt

2010. január 20.
1.8001
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Február 9-én végre eljön az a nap, amikor minden BioShock fanatikust elér a végzete, lévén a nagy sikerű első epizód végre megkapja folytatását, hogy mi egy Big Daddy bőrébe bújva visszalátogassunk Rapture vízalatti világába, majd ott a sok groteszk szörny mellett megküzdjünk új ellenfelünkkel, avagy a Big Sisterrel.

Mivel február kilencedik napja már finoman szólva is itt van a nyakunkon, az illetékesek előrendelhetővé tették alkotásukat, legalábbis a Steam rendszerén igen, ahol nem csak kedvezmény, hanem óriási ajándék is vár ránk az előrendelés esetén.

Ha most már biztosak lennénk a dolgunkban, és szeretnénk Steamen megvásárolni a játékot, akkor amellett, hogy spórolunk 10 %-ot (45 euró így a játék), még kapunk egyet a BioShock első epizódjából is - teljesen ingyen -, amely átruházható egy ismerősünkre, de akár pénzért is eladható, ezzel is visszakeresve a második rész árának egy szeletét. Továbbá az akcióban részt vesz a BioShock 2 - Four Pack nevű csomag, amelyben rögtön négyet kapunk a frissen megjelenő alkotásból, rendkívül kedvező áron (135 euró, a 10 % itt is érvényes), mellé pedig természetesen az első nagy részből is kapunk négy darabot, kizárólag az előrendelői akció részeként. Ha ezt a csomagot vásároljuk, mindenképpen néhány barátunkkal szövetkezzünk, aminek hatására rengeteget spórolhatunk az alkotáson. Az instrukciók adottak, bővebb információért irány a Steam!
BioShock fanatikust elér a végzete, lévén a nagy sikerű első epizód végre megkapja folytatását, hogy mi egy Big Daddy bőrébe bújva visszalátogassunk Rapture vízalatti világába, majd ott a sok groteszk szörny mellett megküzdjünk új ellenfelünkkel, avagy a Big Sisterrel.'>
nincs még hozzászólás

BioShock
15.990 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja