Bin Ladent nem tehetjük majd el láb alól a Medal of Honor: Warfighterben - közölte az EA

2012. február 27.
1.6821
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Cpt_Nihil profilja, adatai
Cpt_Nihil
A napokban bejelentett "Medal of Honor: Warfighter" ugyan részben azon csapat akcióit dolgozza fel, akik Osama Bin Ladent is meggyilkolták - azonban ezt az akciót nem foglalták játékukba a készítők.

Köztudottan a Tier 1 Alakulat csapat felelős a terrorista vezető tavaly májusi haláláért, és bár joggal hihetnénk, hogy a Danger Close kapva kapna azadandó alkalmon, a játék fejlesztői mégsem fűzik történetükbe a szóban forgó szálat.

"Ez a sztori nem minket illet" - nyilatkozta Greg Goodrich producer az OXM-nek.

Ez a Tier 1 Alakulat 'családi ügye'. Érdekes gyakorlat volt kitapasztalni, mit lehet és mit nem lehet ábrázolni egy játékban.


Tehát a 9/11-ért felelős egykori terroristát nem foghatjuk szálkeresztbe, mindazonáltal szerkesztő kollégám épp a mai napon osztotta meg velünk a játék első szkennelt képeit: javaslom, lendüljünk is át az ő hasábjára egy futó mustra erejéig.
Medal of Honor: Warfighter" ugyan részben azon csapat akcióit dolgozza fel, akik Osama Bin Ladent is meggyilkolták - azonban ezt az akciót nem foglalták játékukba a készítők.'>
12 hozzászólás

DoubleW

13 éve, 1 hónapja és 17 napja

Meg a király napszemüveg is odaveszet ami marconak nagyon tetszet!Sajnos limitált kiadásban készült.Nincs több!

válasz erre

marco

13 éve, 1 hónapja és 17 napja

DoubleW írta:
Itt már levitte a szakálát a Gillette Gránát 4.0 röhögő smileyröhögő smiley
Ott a pont. A nap kérdése ezennel tisztázott.röhögő smiley

válasz erre

Vendég

13 éve, 1 hónapja és 17 napja

DoubleW írta:
Itt már levitte a szakálát a Gillette Gránát 4.0 röhögő smileyröhögő smiley
NEEEEEEEEE röhögő smileyröhögő smileyröhögő smileyröhögő smileyröhögő smileyröhögő smiley

válasz erre

DoubleW

13 éve, 1 hónapja és 17 napja

Itt már levitte a szakálát a Gillette Gránát 4.0 röhögő smileyröhögő smiley

válasz erre

Vendég

13 éve, 1 hónapja és 17 napja

DoubleW írta:
Nem kell ide bin laden!Jó játék lesz ez nélküle is!
+1. Tök mindegy mi van benne a látvány meg a hangulat a lényeg

válasz erre

DoubleW

13 éve, 1 hónapja és 17 napja

Nem kell ide bin laden!Jó játék lesz ez nélküle is!

válasz erre

Vendég

13 éve, 1 hónapja és 17 napja

en azert ertekelnem ha lehetne benne irtani bint.mosolygó smiley

válasz erre

gymtonic74

13 éve, 1 hónapja és 17 napja

Majd a modderek. Még Donald kacsa is benne lesz, mEeg a Muppet-ek. De jó vót ez a két feles barack obamma.

válasz erre

Vendég

13 éve, 1 hónapja és 17 napja

Braddock írta:
Szerintem nem fog hiányozni belőle pont az az akció!
+1. Nem ettől lesz jó a game.

válasz erre

Vendég

13 éve, 1 hónapja és 17 napja

de**** sztem igy nem hitelesszomorú smiley

válasz erre

Vendég

13 éve, 1 hónapja és 17 napja

Szerintem azért jó lett volna ha benne van...

válasz erre

Braddock

13 éve, 1 hónapja és 17 napja

Szerintem nem fog hiányozni belőle pont az az akció!

válasz erre
Medal of Honor: Warfighter
12.990 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
rDAVE profiljamarco profilja