Bill Gates is beszédet mond a 2008-as CES-en

2007. július 09.
1.8711
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Hírblock profilja, adatai
Hírblock
Bill Gates jövőre is elmondja szokásos, megnyitás előtti beszédét a Las Vegas-i CES szórakoztatóelektronikai kiállításon és vásáron.

Gates január 6-án vasárnap, délután 6.30-kor beszél majd, az is lehet, hogy az eseményen utoljára, mivel nem sokkal ezután visszavonul a Microsoft éléről. A tényleges megnyitó beszédet Szakamotó Tosihiró, a Panasonic AVC elnöke tartja majd, 7-én hétfőn reggel 8.30-tól. Rögtön ezután, Gary Shapiro, a CES-t szervező Fogyasztói Elektronikai Szövetség (CEA) elnöke fog beszélni a közönséghez, míg a napot Paul Otellininek, az Intel vezérigazgatójának a beszéde zárja délután 4.30-tól. Bill Gates hagyományos visszatérő vendége a kiállításnak. A CES 2008. január 7. és 10. között kerül megrendezésre a hagyományos helyszínen, vagyis Las Vegasban.

A technológiai vásár először 1976-ban került megrendezésre, akkor 200 televíziókkal és rádiókkal foglalkozó cég vett részt a bemutatón. Mára a CES a világ legnagyobb fogyasztói elektronikai vásárává nőtte ki magát, ahol egyrészt valóban hasznos jelen lenni, másrészt aki nincs ott, az nem is igazán számít a piacon. Tavaly 30 futballpályányi területen 2700 kiállító képviseltette magát, több ezer termékkel.
nincs még hozzászólás

 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja