Bezárt az allofmp3.com

2007. július 04.
1.8041
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Hírblock profilja, adatai
Hírblock
Valószínűleg közvetve a nemzetközi kereskedelmi szervezetek, közvetlenül pedig az orosz kormány nyomására beszüntette tevékenységét az allofmp3.com illegális zeneletöltő oldal, ám máris itt van helyette utódja, az mp3sparks.com.

Az allofmp3.com, amely az Apple iTunes után, a világ második legnagyobb forgalmú zeneáruházaként tüntette fel magát, régóta szálka volt a nemzetközi zeneipar szemében, mivel jogdíjfizetés nélkül, a szokásos árak töredékéért kínált letölthető zenéket az interneten. Az oldalt üzemeltető MediaServices nevű orosz cég ugyanakkor váltig állította, hogy egy helyi irodán keresztül fizetnek a művészeknek jogdíjat, illetve tevékenységük összhangban van az orosz törvényekkel. Emellett azzal is védekeztek, hogy az oldalon minden felhasználót figyelmeztettek hazája szerzői jogi törvényeinek betartására. A céget eddig számtalan, elsősorban brit és amerikai lemeztársaság perelte be. Az allofmp3 működése olyannyira felbőszítette a nemzetközi kereskedelmi szervezeteket, hogy a Világkereskedelmi Szervezet (WTO) a tavalyi tárgyalásokon az oldal bezárásától tette függővé Oroszország tagként történő felvételét.

Egyelőre nem lehet tudni, hogy az oldal bezárása mögött valóban az orosz hatóságok nyomásgyakorlása áll-e, akik a WTO-tagságot kiemelt célként kezelő kormányzat nevében jártak volna el. Amennyiben így van, úgy a MediaServices által az allofmp3 helyett indított igen hasonló, gyakorlatilag csak nevében eltérő mp3sparks.com megtűrése azt jelzi, hogy valódi erőteljes beavatkozás helyett az orosz kormány csak kozmetikázza a tényeket, hogy azt mondhassa, teljesítette a WTO által támasztott feltételeket.
2 hozzászólás

marco

14 éve, 8 hónapja és 26 napja

Hmmm... Nekem is. Ez érdekes. Pedig én még láttam is üzemelni.

válasz erre

Vendég

14 éve, 8 hónapja és 26 napja

Ha beírom, hogy Mp3Sparks.com, akkor a gép azt írja ki, hogy A lap nem jeleníthető meg.
Ahhoz, hogy az Alltunes-nél fizetni lehessen, egy 12 jegyű PIN kódot kell beírni. Ingyen nem lehet az Alltunes-nél letölteni. Lejátszani az Alltunes-nél a számokból maximum fél percet lehet. Nem tudom, hogy az a hülye PIN kód honnan szerezhető.

válasz erre
legutóbbi hozzászólások
 

Itt is rontjuk a levegőt

M.O.R.P.H. profiljamarco profiljaWickedSick profilja