Betöltötte ötödik életévét az Xbox 360

2010. november 24.
2.7851
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Az idei esztendő kétség kívül a kerek évfordulóké, lévén sok más játékipari jelenség mellett egészen pontosan hétfőn a Microsoft második játékkonzolja, avagy az Xbox 360 is ilyen ünnepi pillanathoz érkezett, a szerkezet ugyanis betöltötte ötödik kerek életévét.

A masina eleddig 44.6 millió példányban kelt el világszerte, és egészen pontosan 2005 november 22-én került a boltokba a tengerentúlon, míg december 2-án Európában, december 10-én pedig Japánban is.

A szerkezet a 2001-ben debütált, és viszonlag rövid ideig futott Xbox-ot váltotta fel, és nem kevesebb, mint 18 játékkal indult útnak, amelyek között ott volt a Call of Duty 2 és Condemned: Criminal Origins is. A gépezet számtalan módosításon esett át az évek folyamán, tulajdonképpen szinte már semmi sincs benne az eredeti konstrukcióból, a Kinect megjelenésének köszönhetően pedig még sok-sok boldog év vár a Microsoft konzoljára, akár tetszik, akár nem. Boldog ötödik születésnapot Xbox 360!
1 hozzászólás

Vendég

13 éve, 11 hónapja

nekem vanmenő smiley

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
Botyi profiljatibormolnar205 profiljamarco profilja