Bemutatkozik az új Internet Explorer

2008. március 06.
2.0841
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Gömi profilja, adatai
Gömi
Kipróbálható a legújabb Internet Explorer béta verziója.

A hivatalos bemutatás apropója a Microsoft Web development konferencia, mely tegnap vette kezdetét Las Vegas-ban. A böngésző 8-as verziója Windows XP, Vista, és Windows Server 2008 operációs rendszerekkel kompatibilis, és immár bárki számára elérhető a próbaverzió, habár elsősorban a fejlesztőknek, és a tesztelőknek szánja a Microsoft bemutatásra.

A legújabb verzió leginkább szembeötlő újdonsága a testre szabhatósága, valamint tetszetős külleme lesz. Lehetővé teszi például ikonok elhelyezését a címsor alá, akárcsak a Firefox esetében. Látványos változásokat azonban senki ne várjon, az Internet Explorer ezúttal sem hazudtolja majd meg a nevét, és marad ugyanolyan, amilyennek megismerhettük: Elsődleges szempont a biztonság, az egyszerűség, a könnyű kezelhetőség, valamint nagy hangsúlyt kap a fejlesztés során az előző verzió hibáinak kijavítása is, mely elengedhetetlen abból a szempontból, hogy az új Explorer eltűntesse hátrányait a népszerű Firefox-hoz képest.
3 hozzászólás

Dante576

17 éve, 5 hónapja és 13 napja

Ez teljesen igaz Marco!!Szerintem az egyik leg sebezhetőbb az IE!

válasz erre

marco

17 éve, 5 hónapja és 13 napja

\"Elsődleges szempont a biztonság, az egyszerűség, a könnyű kezelhetőség\". Ebből az egyszerűséggel egyetértek, de a többi jelző épp nem az ie-re illik...meglepődött smiley

válasz erre

Dante576

17 éve, 5 hónapja és 13 napja

Nemtom milyen az új explorer de nekem sosem jött be egy verziója sem!Firefox mindenek felett mosolygó smileymenő smileymenő smiley

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja