Bemutatkozott az első DDR5-ös memória prototípusa

2018. május 08.
4.2351
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A Micron és a Cadence bemutatták a világ első működőképes DDR5 memória prototípusát, mely már működőképes formában bukkant fel azokon a teszteken, melyek bemutatták a kérdéses szabványt, amit a JEDEC várhatóan még a nyár folyamán véglegesíthet.

A demonstráció során azonban legalább kiderült, hogy a technológia működőképes, ezáltal már létezik olyan hardverkészlet, ami képes kezelni a DDR5-ös modulokat, melyeket a TSMC egyik 7 nm-es gyártástechnológiával készült lapkáján teszteltek.

Ennek során a felhúzott rendszer 4400 MT/s-os teljesítményt vonultatott fel CL42-es időzítéssel, amihez a memória mindössze 1,1V-ot fogyasztott, de a végleges szabvány ennél egy kicsit éhesebb lesz, noha a teljesítmény szempontjából akár 6400 MT/s-ot tudunk majd kisajtolni belőle.

Mindez persze egyelőre többnyire csak az elmélet, és az is marad mindaddig, amíg a JEDEC nem véglegesíti a szabványt, hiszen csak azután indulhat meg a gyártás, ha ez megtörténik - várhatóan még az idén nyáron.

Nézd nagyban ezt a videót!



2 hozzászólás

WarriorAutobot

1 éve, 8 hónapja és 20 napja

Van benne kakaó, de én meg majd még jó sokára szeretnék váltani.
Most elég a DDR4-es RAM abból is 16 jutott.

válasz erre

zender

1 éve, 8 hónapja és 20 napja

Lesz itt teljesítmény

válasz erre

 
legutóbbi hozzászólások
 

Itt is rontjuk a levegőt

marco profiljaRobi022 profiljaManiac profiljaWarriorAutobot profiljagery1113 profilja