Bemutatkozik a Risen 2: Dark Waters magyar gyűjtői kiadása

2012. március 09.
1.8301
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A CNG.HU szerkesztőségünkhöz eljuttatott sajtónyilatkozatából megtudtuk, hogy a kiadó miféle exkluzív tartalmakkal kedveskedik majd a Risen 2: Dark Waters magyarországi rajongóinak a PC-s gyűjtői kiadás esetében.

A csapat ugyanis úgy határozott, hogy a hazai szerepjátékosok számára egy teljesen egyedi gyűjtői változatot készít, amelynek elsődleges érdekessége a csomagolása lesz, a pakk ugyanis egy kézzel számozott, egyedi fahordóban kerül a boltok polcaira.

A hordó, avagy a gyűjtőknek szánt kiadvány minden leendő kalóznak rejteget érdekességeket, hiszen a kalózzászlótól kezdve a matricákon és a kalózmedálokon át a térképekig mindent megtalálhatunk majd a csomagban, természetesen csak és kizárólag a játékot tartalmazó DVD lemez mellett. A sor azonban itt még nem ér véget! Kocsis bort és tengerész rumot ugyanis bár nem pakolnak majd a csomagba a CNG.HU emberei, de egy a játék zenéit tartalmazó CD-t, valamint egy a játék készítésének folyamatát megörökítő exkluzív felvételeket tartalmazó DVD-t már igen.

A kiadvány elsődleges érdekessége azonban mégis az a 12 centiméteres szobor lesz, amit a játék egyik központi alakjáról, Jaffarról mintáztak. Szintén a hazai rajongóknak szánva a kizárólag PC-re érkező gyűjtői változat tartalmaz még egy Kincses Sziget címre hallgató DLC csomagot is, amely egy vadonatúj helyszínt, rengeteg kalandot és fejtörőt, valamint egy legendás tárgyat is tartalmazni fog.

A rendkívül limitált csomag mellett természetesen hagyományos változatban, de dombornyomott külső kartontokkal és egy nyomtatott térképpel szimpla változat is készül a játékból PC-re, míg konzolokra várhatóan csak standard kiadványok lesznek, ámde magyar dobozzal és kézikönyvvel ellátva. Árakról egyelőre még nem esett szó, de a megjelenés 2012. április 27-e lesz.
Risen 2: Dark Waters magyarországi rajongóinak a PC-s gyűjtői kiadás esetében.'>
4 hozzászólás

Braddock

13 éve, 2 hónapja

Nem aprózzák el!röhögő smiley

válasz erre

Vendég

13 éve, 2 hónapja

Hatalmas ötlet!mosolygó smiley

válasz erre

Vendég

13 éve, 2 hónapja

Kell kell kell!!!!!

válasz erre

jezzahun

13 éve, 2 hónapja

azt a rohadt..... ez kell nekemmosolygó smiley

válasz erre
Risen 2: Dark Waters
8.900 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja