Bejelentve az Ironclads: Schleswig War 1864

2010. március 04.
2.2151
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Történelmi hajószimulátorokkal mondhatjuk bátran, egyáltalán nincs tele a padlás, pláne nem olyanokkal, amelyek tartalmaznak nem kevés stratégiai elemet, illetve némi menedzsmentet is.

A Totem Games brigádja azonban úgy döntött, hogy megkísérli a lehetetlent, és még az idei esztendőben elkápráztat minket egy ilyen alkotással, amelynek az Ironclads: Schleswig War 1864 nevet adta. A címből már kitalálhatjuk, hogy nem modern, de nem is néhány évtizeddel ezelőtti hajócsatákban vehetünk majd részt, hanem egyenesen azokba az időkbe repülhetünk vissza általa, amikor még gőzhajók szelték a végtelen tengereket.

A játékban nem mást, mint a dán és "német" háborút élhetjük majd át, amely a kereskedelmileg kiemelkedően fontos Schleswig (ismertebb nevén Dél-Jütland) területért folyt. A háború azért tört ki, mert Dánia, korábbi egyezményeivel ellentétben ismét magába akarta olvasztani Schleswiget, azonban az Északnémet Szövetség (Ausztria és Poroszország szövetsége) ezt megakadályozta. Ezt az eseményt ismeri a történelem a "második schleswigi háború" néven, amelyből következett az 1866-os Osztrák-Porosz háború.

Mi azonban megmaradunk a második schleswigi háborúnál, ott is inkább a tengeri ütközeteknél, ahol hatalmas hajókkal fogunk összecsapni az ellenféllel, de természetesen a háttérben komoly stratégiai döntéseket kell majd meghoznunk, illetve a menedzsment is fontos összetevője lesz a programnak, amelyben valósághű hajókkal és fegyverekkel oszthatjuk az ellenfeleket. Flottánk továbbá szinteket is lép majd, így mindél több csatát nyertek, annál fejlettebbek lesznek, ezzel válik vízi seregünk egyre erősebbé és hatalmasabbá.

Meg kell hagyni, érdekes alkotásnak ígérkezik az Ironclads: Schleswig War 1864, amelyről bővebb információk még nem állnak rendelkezésünkre, de néhány képet már meg lehet tekinteni róla az alábbiakban.


Bejelentve az Ironclads: Schleswig War 1864 - 2. kép


Bejelentve az Ironclads: Schleswig War 1864 - 3. kép


Bejelentve az Ironclads: Schleswig War 1864 - 4. kép


Bejelentve az Ironclads: Schleswig War 1864 - 5. kép


Bejelentve az Ironclads: Schleswig War 1864 - 6. kép


Bejelentve az Ironclads: Schleswig War 1864 - 7. kép


nincs még hozzászólás

 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja