Bejelentve a Strength And Honour 2

2009. június 16.
2.3951
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A Strength & Honour első epizódja nem hagyott túl maradandó nyomot a játékvilágban, ami elsősorban annak volt köszönhető, hogy kinézetét tekintve egy kicsit már akkor is le volt maradva korától.

Ennek ellenére mégis számtalan játékos a mai napig szívesen előveszi a produktumot egy kis játszadozásra, hiszen tartalmilag abszolút rendben volt az alkotás, stílusát tekintve pedig egy érdekes egyveleg volt, de a stratégia jelző abszolút helytálló, mint ahogyan a frissen bejelentett második részre is.

Mivelhogy érkezik a második felvonás, amelynek hála ismét elrepülhetünk a Római Birodalomba, hogy felépíthessük városainkat és megvívjuk csatáinkat. A fejlesztők sajnos nem szolgáltak túl sok információval a készülő játékról, csupán megígérték, hogy mindenből több, szebb és jobb lesz második Strength & Honour, továbbá kijelölték a fentebb elhangzott tematikát, illetve a stílust, amely megint elég érdekesnek ígérkezik. Saját elmondásuk szerint a játék egy városépítős körökre osztott és valós idejű stratégia lesz. Érdekes meghatározás, nyilván a TBS és az RTS játékstílus a játék külön-külön részein lesz megfigyelhető, hiszen így együtt szinte elképzelhetetlen, de a fejlesztők mégis kiállnak nyilatkozataik mellett.

Mi ezzel nem szállnánk vitába, ellenben mást sem tudunk elmondani róla, a fentiekből így is összeállhatott már egy kellemes kép, amely még az idén nyáron valós formát fog önteni, hiszen a fejlesztők a forró hónapok valamelyikén fogják megjelentetni alkotásukat, kizárólag PC-re.
nincs még hozzászólás

 
legutóbbi hozzászólások
 
Patrik94 profiljaManiac profiljaMonyo profilja