Bejelentve a Stargate Resistance

2009. december 10.
2.9441
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Ha valami sikeres és éppen jól megy, akkor arról általában a játékipar annyi bőrt rángat le, amíg a témán nem marad más, csak lerágott csont.

Kapásból a két kezünk is kevés lenne ahhoz, hogy felsoroljuk azokat a tematikákat, amelyekkel ez megtörtént és folyamatosan történik is, a Stargate univerzum azonban most egy ilyen téma, hiszen már a sokadig játék bejelentésének lehettünk szemtanúi a minap. A Stargate Resistance névre hallgató alkotás ugyanis a Firesky fejlesztőinek bevallása szerint azért készül, hogy az MMORPG-ként ismert másik Stargate alkotást kiegészítse, kizárólag PC-n.

A reklámfogásnak sem utolsó megjelölés mögött természetesen csak nagy ürességet találunk, illetve egy, az ismert világon alapuló hátsónézetes akciójátékot, amely a hivatalos honlap tanúsága szerint már a jövő esztendő első negyedévében érkezni fog, és tartalmazni fogja a Stargate univerzum legfontosabb momentumait, kezdve a hangulattól, egészen a jellegzetes fegyverekig és történetekig. A középpontban természetesen a harcok fognak állni, így sokat nem remélünk a programtól - amelyről bővebb információnk sajnos nincs -, annyi még biztos, hogy kinézetben majdnem egy évtizedes lemaradást kellene pótolniuk a fejlesztőknek, hiszen a játék honlapján megtekinthető képek alapján egyenesen csúnya a végeredmény. Nem hiszed el? Akkor íme a gépigény, és néhány kép ízelítőül...

Stargate Resistance minimum rendszerkövetelmények:

Operációs rendszer: Windows XP SP2 vagy Windows Vista
Processzor: 2.0+ GHZ Single Core CPU
Memória: 512 MB RAM
Grafikus kártya: NVIDIA 6200+ vagy ATI Radeon 9600+
HDD: 8 GB szabad hely a merevlemezen

Stargate Resistance ajánlott rendszerkövetelmények:

Operációs rendszer: Windows XP SP2 vagy Windows Vista
Processzor: 2.4+ GHZ Dual Core CPU
Memória: 1 GB RAM
Grafikus kártya: NVIDIA 7800GTX+ vagy ATI x1300+
HDD: 8 GB szabad hely a merevlemezen


Bejelentve a Stargate Resistance - 2. kép


Bejelentve a Stargate Resistance - 3. kép


Bejelentve a Stargate Resistance - 4. kép


Bejelentve a Stargate Resistance - 5. kép


Bejelentve a Stargate Resistance - 6. kép


Bejelentve a Stargate Resistance - 7. kép


nincs még hozzászólás

legutóbbi hozzászólások
 

Itt is rontjuk a levegőt

gery1113 profiljaWickedSick profilja