Bejelentve a Scivelation

2009. október 10.
2.1581
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A TopWare Interactive hatalmas örömkönnyek közepette jelentette be legújabb játékát, amelyet a Black Wing Foundation fejlesztőcsapata programoz, a Scivelation névre hallgat, és enyhén hasonlít egy Gears of War nevezetű alkotásra, mind világát, mind stílusát tekintve.

Az Unreal Engine 3-at használó program ebből kifolyólag egy hátsó nézetes, tehát TPS akció lesz, legalábbis a hasonlat alapján erre lehet asszociálni, a valóságtól pedig ez a megállapítás olyannyira nem áll távol, hogy teljes mértékben igaz.

A "nézd a hátam" játékmenet mellé egy futurisztikus történet fog társulni, amely az illetékesek szerint nagyon fontos részét fogja képezni a Scivelation-nek, ámbár azt sajnos egyelőre nem tudjuk, hogy a sztori egészen pontosan miről szól. A 2010 közepére várható alkotás mindemellett PC-re és a két next-gen konzolra is készülődik, a bejelentéshez csatolt három kép alapján pedig csúnya látvány biztosan nem fog társulni az alkotáshoz, bár amíg bővebbet nem tudunk róla, addig nem árt óvatosan közelíteni hozzá. Ha kíváncsi vagy a képekre, akkor lejjebb megtalálod őket, a további információkat pedig tűkön ülve várjuk.


Bejelentve a Scivelation - 2. kép


Bejelentve a Scivelation - 3. kép


Bejelentve a Scivelation - 4. kép


nincs még hozzászólás

 

kapcsolódó hírek, cikkek

Jövő ősszel érkezhet a Scivelation

Jövő ősszel érkezhet a Scivelation

legutóbbi hozzászólások
 
XTomiX0029 profiljamarco profiljaManiac profilja