Bejelentve a Sacred 2: Fallen Angel első kiegészítője, az Ice And Blood

2009. július 08.
3.1321
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A Sacred 2: Fallen Angel közel és távol az egyik legjobb Diablo-klón volt az elmúlt években, bár azt azért meg kell jegyezni, hogy a "Diablo-klón" jelző a játék esetében már nem túl helytálló, hiszen a stílus hasonlóságán kívül semmi másban nem húzhatunk párhuzamot közte és a Blizzard nagy hack and slash RPG-je között.

Mivel a második Sacred már minden rajongó számára többszöri végigjátszást is megélhetett, egy esetleges harmadik epizód pedig még lehetetlen vállalkozás, az Ascaron Studio, valamint a Deep Silver bejelentette az első Sacred 2 kiegészítőt, az Ice & Blood-ot, amelyről számos pletyka kapott szárnyra az utóbbi időben.

A szóbeszédeket viszont mától felejtsük el, hiszen hivatalos közleményben tudtuk meg az Ice & Blood létezését, valamint néhány információt is róla. A kiegészítő tartalmazni fog egy teljesen új karaktert (Dragonmage), rengeteg új küldetést, két új területet, új ellenfeleket, számos új tárgyat, karakterek szerint elosztva is, valamint rengeteg extra játékidőt. A nívós lista egy expanziótól mondhatni tökéletes, azt azonban még nem tudjuk, hogy külön lemezre égetve, netalántán fizetős letölthető tartalomként szándékoznak az illetékesek megjelentetni a kibővítést, továbbá a platformok is kérdésesek jelen pillanatokban.

Nyilván hamarosan megtudunk mindent, hiszen az Ice & Blood tervezett megjelenése az idei esztendő második negyedéve, amely egyelőre tág időintervallum, de várjuk a továbbiakat. Addig is ne mulasszátok el a bejelentéshez mellékelt néhány screenshotot, amelyek természetesen már a kiegészítőből származnak.


Bejelentve a Sacred 2: Fallen Angel első kiegészítője, az Ice And Blood - 2. kép


Bejelentve a Sacred 2: Fallen Angel első kiegészítője, az Ice And Blood - 3. kép


Bejelentve a Sacred 2: Fallen Angel első kiegészítője, az Ice And Blood - 4. kép


Bejelentve a Sacred 2: Fallen Angel első kiegészítője, az Ice And Blood - 5. kép


Bejelentve a Sacred 2: Fallen Angel első kiegészítője, az Ice And Blood - 6. kép

1 hozzászólás

Vendég

15 éve, 11 hónapja és 22 napja

király

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja