Bejelentve a For The Glory

2009. szeptember 07.
1.9861
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A Paradox Interactive mostanában túlontúl aktívnak mondható, hiszen ebben az évben már leszállítottak két komolyabb alkotást is a rajongóknak (East India Company, Hearts of Iron III), illetve hátra van még a Majesty 2 is.

Továbbá ne feledkezzünk meg a hétvégén bejelentett Fort Zombie-ról, amely szintén az idei esztendőben kíván a boltok polcaira kerülni, de a háttérben már készülődik több kiegészítő is ilyen-olyan Paradox játékokhoz, amit a mai napon egy újabb program bejelentése koronáz meg.

Ez lenne a For The Glory, amely nagy meglepetésünkre ismételten a hardcore stratégiák szerelmeseit szeretné elkápráztatni, és ugyan jelenleg sokat nem tudunk róla, létrejöttének körülményei nagyon érdekesek. Volt ugyanis egy kis mod-gyártó csapat, akik minőségi modifikációkkal látták el a Paradox Europa Universalis II alkotását, erre pedig a csapat felfigyelt, és felkérte a srácokat, hogy alakítsanak egy fejlesztőstúdiót, majd készítsenek egy önálló játékot az említett nagy hardcore RTS istenség alapján. Ez a kis stúdió lett a Crystal Empire Games, akik most For The Glory néven bejelentették első önálló alkotásukat.

Nem lesz reformáció, nem lesz semmi komolyabb újítás, Europa Universalis II motorra írt stratégia viszont igen, 180 ország oldalán indulhatunk neki a történelemnek, és mintegy 10.000 valódi történelmi adalékon nyugvó harcot és eseményt élhetünk át a program betöltése után. Irányítsd a hazai és a külföldi politikát, bonyolódj bele minél több küzdelembe, és próbáld meg az országodat egy virágzó jövő felé terelni, hogy maradsz-e a történelem útján, vagy egy új irányt választasz, az csak rajtad múlik. A For The Glory kizárólag PC-re készülődik, megjelenési időpontjáról azonban egyelőre nem tudunk semmit sem. Várjuk a továbbiakat!
1 hozzászólás

Tibit

15 éve, 10 hónapja és 8 napja

Dettó mint az Arsenal of Democracy... Ha tényleg olyan jók amilyennek mondják magukat, muszáj lesz megkaparintanom. Kép alapján semmi érdemi változás!nyelvnyújtó smiley

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja