Bejelentve a Big Brawls, fókuszban az arénaharcok

2010. március 23.
1.7441
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Bár nem sok alkotás dolgozta fel a múltban az arénaharcok fogalomkörét, egy-egy újabb ilyen játékot azért örömmel fogadunk köreinkben.

A Big Brawls bejelentésével pedig most egy friss szereplőt köszönthetünk a tematika színterén, lévén a programban egy aréna látott vagy láthatatlan falai között folynak majd az életért-halálért folyó küzdelmek. Az egyetlen szabály, hogy nincsenek szabályok, bármit megtehetünk majd, amit karakterünk képes nyélbe ütni, a cél az, hogy vagy teljesen kiüssük az ellenfelet, vagy kilökjük az arénából, már ha ez lehetséges persze.

A Big Brawls az offline mód mellett természetesen online küzdelmeket is tartalmaz majd, aminek hála egyszerre négyen, egyéni indulóként vagy két csapatba verődve püfölhetjük egymást a virtuális térben, az ikonikus karakterekkel pedig brutális kivégzéseket, illetve rengeteg kombót tudunk nyélbe ütni. A Blazing Lizard és a Trine Games által készített alkotásnak jelenleg egyetlen negatívuma van, hogy nem tudjuk mikor, illetve milyen platformokra szándékozik megérkezni, bár utóbbiról annyi biztosnak látszik, hogy konzol-exkluzív lesz, de erre az információra azért még ne vegyünk mérget. Várjuk a továbbiakat!
nincs még hozzászólás

 
legutóbbi hozzászólások
 
rDAVE profiljamarco profilja