Bejelentve a The Sims 3 Generations kiegészítő

2011. április 06.
2.5641
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Bár a The Sims-sorozat harmadik epizódja már a múltat jelenti, mióta megjelent a középkori koncepcióba öltözött The Sims Medieval, az Electronic Arts mégis úgy gondolta, hogy érdemes lenne még legalább egy expanziót piacra dobni hozzá.

A mai napra virradóra a csapat be is jelentette a The Sims 3 Generations névre keresztelt kiegészítést, amelynek megjelenésére még valamikor tavasszal számíthatunk, betöltését követően pedig megszűnnek a generációs problémák.

Kedvenc virtuális karaktereink életútját ugyanis innentől lényegesen egyszerűbb formában követhetjük végig már a születéstől a halálig. Láthatjuk simünket kisgyerekként, amint faházban játszik, majd tinédzserként, amint éppen az iskolai táncszakkörön ügyeskedik, és így tovább. A kiegészítő telepítését követően számtalan új játékbeli opció érhető majd el, illetve többek között egy olyan új lehetőség is, amely lehetővé teszi, hogy in-game képeinkből fényképalbumot készítsünk és azt feltöltsük a világhálóra. További információk később várhatók!
2 hozzászólás

rDAVE

11 éve, 7 hónapja és 13 napja

totyak írta:
Szerencsétlen Sims rajongóknak nincs könnyű dolguk, ha a teljes sorozatot össze akarják gyűjteni. A múltkor láttam a MM-ban, hogy egy jó 3m szées polcon csak Sims játékok voltak és mind más cím.
Hát ha csak Simssel játszik az a rajongó, akkor ezerszer könnyebb dolga van, mint egy hardcore gamernek. mosolygó smiley

válasz erre

totyak

11 éve, 7 hónapja és 13 napja

Szerencsétlen Sims rajongóknak nincs könnyű dolguk, ha a teljes sorozatot össze akarják gyűjteni. A múltkor láttam a MM-ban, hogy egy jó 3m szées polcon csak Sims játékok voltak és mind más cím.

válasz erre
The Sims 3
12.990 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljaBotyi profilja