Bejelentve a The Cursed Crusade

2010. november 05.
2.9711
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Az Atlus és a Kylotonn csapatainak kooperációjából tulajdonképpen minden komolyabb előjel nélkül került bejelentésre a mai napon egy feltűnően ígéretes alkotás, ami a The Cursed Crusade címre hallgat, és egy olyan szerepjátékos elemeket sem nélkülöző akció-kaland lesz, ami egyenesen a 12.

század végére repíti vissza a játékosokat, a lovagok és a kardok korába. A program ennek köszönhetően egy középkori hatásokkal rendelkező alkotás lesz, és rögtön két főhőssel is rendelkezni fog. Egyikük Denz, a szent lovag, míg másikuk Esteban, a kegyetlen zsoldos.

Mivel két hős is van, kézenfekvő a kérdés, vajon a kooperatív mód miatt, vagy csak mert olyan kedve volt a fejlesztőknek? Nem nyert, aki képzeletben az utóbbira szavazott, hiszen a játék bár egyedül is kiváló élményt nyújt majd, kooperatív módban lesz az igazi. Így tehát, az eleddig kicsit homályos történet fonalát, ami a középkori Nyugat-Európába repíti a játékosokat, nem csak egyedül, hanem párban is átélhetjük, méghozzá PlayStation 3, Xbox 360 és PC platformokon is. Megjelenés 2011 nyarán, alant egy kis kedvcsináló hozzá, ami feltehetően mindenki állát lezúzza majd a helyéről.

#tv#
4 hozzászólás

Shade

14 éve, 6 hónapja és 20 napja

totyak írta:
Ez full olyan, mint az Assassins Creed.
Hát nem tudom, szerintem elég távol áll tőle, de nekem nagyon bejönnek ezek a harcok.

válasz erre

totyak

14 éve, 6 hónapja és 20 napja

Ez full olyan, mint az Assassins Creed.

válasz erre

Vendég

14 éve, 6 hónapja és 20 napja

Jól látom én???Létezik ez hogy az Atlus végre valamit pc-re is fejleszt???Na most már még csak tecmo és a namco kéne hogy kövesse a példáját...

válasz erre

Shade

14 éve, 6 hónapja és 20 napja

EZ QRVA JÓ! o.O

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljarDAVE profiljaBotyi profilja