Bejelentve a RAGE regény

2011. március 29.
2.6711
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Cpt_Nihil profilja, adatai
Cpt_Nihil
A napi hírezést lezárandó pedig orientálódjunk egy csöppet a literatúra irányába.

Ha emlékeztek még, szó volt annak idején a RAGE kapcsán egy képregénysorozatról (amely azóta is töretlenül akutális), a Bethesda Softworks azonban ezúttal egy, a hamarosan megjelenő játékról íródó könyvet jelentett be a ZeniMax Media Company-val és a Del Rey Book-kal karöltve. Az ominózus könyv címe azonos lesz a videojáték címével, és egy bizonyos Matt Costello szerző/játékíró veti majd papírra (aki egyébiránt magát a játékot is írta), s előreláthatólag augusztus 30-tól lehet majd kotorászni utána a könyvespolcokon (Nagy-Britanniában legalábbis).

A RAGE videojáték egyébként a nagyágyú vállalat, az id Software keze ügyéből kerül majd ki, akik már elkövettek ezt-azt a 80-as 90-es évek során, úgy mint a Wolfeinstein, a Doom és a Quake sorozat, stb.

A RAGE egy olyan posztapokaliptikus jövőképet tár elénk, melyben egy becsapódó aszteroida sivár pusztasággá tarolja bolygónk felszínét, az emberiség pedig azért küzd kilátástalanul, hogy újrateremtse az egykori civilizációt. Nos, a Matt Costello tollából fakadó regény még ennél is mélyebbre fog ásni mind a történet, mind a karakterek tekintetében.

A regény tehát idén augusztus 30-ra várható, s remélhetőleg addigra többet is tudni fogunk - a játékról és a regényről egyaránt.

A Kapitány ezennel 3dl tejet és jó éjszakát kíván a Kedves Audienciának!
1 hozzászólás

Vendég

14 éve, 2 hónapja és 10 napja

Király lesz!mosolygó smiley

válasz erre
RAGE
9.990 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja