Bejelentve a J.U.L.I.A.

2010. augusztus 25.
2.1411
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Lilith profilja, adatai
Lilith
A J.U.L.I.A.

egy űrben játszódó, logikai játék, aminek a főszereplője Rachel Manners, egy 35 éves asztrobiológus. Az alkotás története úgy kezdődik, hogy a hölgy behajózza az univerzumot egy csoport tudós kíséretében, hogy teljesítsenek egy rendkívül veszélyes, idegőrlő, titkos küldetést. A szoftver előreláthatólag 2011 elején fog megjelenni PC-re és a Cardboard Box Entertainment fejlesztőcsapata munkálkodik rajta. A főszereplő egy nap arra ébred, hogy egy kapitális méretű űrszondában van, de valami miatt egyáltalán nem emlékszik rá, hogy hogyan került oda és ezért érthető módon teljesen össze van zavarodva.

A játék során kiderül, hogy főhősünk több évtizedet töltött el alvással és a hajó legénysége halott, ő az egyetlen túlélő. A küldetésük az volt, hogy vegyék fel a kapcsolatot egy földön kívüli intelligens életformával, de valami balul sült el, ami az életükbe került. Rachel érzi, hogy valami szörnyűség készülődik, ezért úgy dönt, hogy felveszi a harcot az ismeretlennel, mivel túl akarja élni ezt a brutális kalandot. A nő elkezd kutatni az űrhajón, hogy rájöjjön, mitől halt meg a csapat és ő miért élte túl a tragédiát. A MOBOT bevetésével is meg lehet próbálkozni az ügy érdekében, amely egy mobil robot, segítségével többet megtudhat a hősünk, hogy mit rejteget a távoli naprendszer, ugyanis ez a szerkezet képes a bolygók között ingázni. A programban karakterünkkel hat bolygót térképezhetünk fel, hogy felfedhessük a titkokat. A matériában rejtvényeket oldhatunk meg, nyomozhatunk és kapcsolatba léphetünk a produktum címét is adó mesterséges intelligenciával, J.U.L.I.A.-val.


Bejelentve a J.U.L.I.A. - 2. kép



Bejelentve a J.U.L.I.A. - 3. kép



Bejelentve a J.U.L.I.A. - 4. kép



Bejelentve a J.U.L.I.A. - 5. kép

nincs még hozzászólás

 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja