Bejelentve a Goldeneye 007: Reloaded

2011. július 22.
2.2691
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Már korábban is lehetett hallani arról, hogy az Activision egy James Bondhoz köthető bejelentéssel szolgál majd a ComicCon hetében, és lássatok csodát, néhány órával ezelőtt a cég bejelentette a Goldeneye 007: Reloaded című videojátékot, amely nem más, mint a 2010-ben Nintendo Wii-re már megjelent Goldeneye 007 grafikailag feltuningolt és játékmenet tekintetében is kibővített verziója, amely kizárólag PlayStation 3-ra és Xbox 360-ra készülődik.

A HD minőségűvé varázsolt Goldeneye 007 Move és SharpShooter támogatással kerül majd a boltok polcaira, az illetékesek azonban Kinect-kompatibilitásról nem beszéltek.

Természetesen a Microsoft konzoljával rendelkezőknek sem kell aggódniuk, hiszen ők is kapnak extrákat, igaz nem exkluzívakat, hiszen az úgynevezett MI6 küldetések, amelyek új pályákat jelentenek a Wii-s változathoz képest, mindkét konzolra elérhetők lesznek tartalmi bővítésként. A Goldeneye 007: Reloaded megjelenésére idén ősszel számíthatunk, a fentebb már megnevezett platformokra. Bővebb információk később!
4 hozzászólás

Braddock

13 éve, 9 hónapja és 12 napja

Jól hangzik és a videóbol ítélve az is lessz!

válasz erre

Vendég

13 éve, 9 hónapja és 13 napja

Várós! Irigyeltem érte a Wii-s gamereket.

válasz erre

marco

13 éve, 9 hónapja és 13 napja

Jó lesz!

válasz erre

Vendég

13 éve, 9 hónapja és 13 napja

Zsír, várós!

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljaKisember001 profilja