Bejelentették az F1 2010-et

Szerző:
Yoyo

2010.03.10. 18:05 | Kategória: Hírblock | Platform: Multiplatform

1256 olvasás | 0 hozzászólás

címkék: bejelentették, 2010-et

Bejelentették az F1 2010-et

Bejelentették az F1 2010-et - 1

Régen hallhattunk már egy valamire való Forma 1-es játékról, ezért is örülhetünk, hogy a Codemasters hivatalosan is bejelentette az F1 2010 névre hallgató játékot. Ez lesz az első Forma 1-es világgal foglalkozó játék 2007 óta, amelyben végre a mai konzolok és PC-k teljesítményének megfelelő HD grafikát láthatunk. Aki kicsit is komolyabban foglalkozik a szimulátorokkal, annak az F1 2010 igazi kuriózum lesz, hiszen régen láthattunk már nem arcade autóversenyes játékot, az utóbbi időben inkább az egyszerűbb, akciódúsabb alkotások terjedtek el.



Az F1 2010 elviekben az idei Forma 1-es szezont dolgozza majd fel, aminek köszönhetően a Bahrain pálya is szerepel, továbbá feltűnik a színen a hétszeres világbajnok, Michael Schumacher is. Természetesen az összes istálló szerepel a játékban, így a Ferraris Fernando Alonso, továbbá a McLaren két fenegyereke, Jensen Button és a fiatal, de annál tehetségesebb Lewis Hamilton is szerepelnek a játékban. Az F1 2010 idén szeptemberben jelenik meg PC-re, Playstation 3-ra és Xbox 360-ra egyaránt.
Kedvencek közé

Oszd meg: Oszd meg iwien Add a propeller.hu oldalhoz Add a startlaphoz Add a blogterhez Add az urlguru.hu oldalhoz Add a linkter.hu oldalhoz Add a technorati.com oldalhoz Add a del.icio.us oldalhoz bookmark Add a stumbleupon.com oldalhoz Add a facebookhoz Add a bookmarks.yahoo.com oldalhoz Add a www.google.com oldalhoz Add a propeller.com oldalhoz Add a linkedin.com oldalhoz Oszd meg twitteren

Kapcsolódó cikkek

Bejelentették az A Game of Thrones: GenesistBejelentették az A Game of Thrones: Genesist
Aki valaha is érdeklődött a fantasy irodalom iránt, minden bizonnyal belebotlott már Geor...

Hivatalosan bejelentették a Dragon Age 2-t!Hivatalosan bejelentették a Dragon Age 2-t!
A tegnapi napon néhány félreérthetetlen utalásnak köszönhetően már szinte biztosra ve...

Bejelentették a FIFA Manager 11-etBejelentették a FIFA Manager 11-et
Miközben az egész világon tombol a fociláz, és emberek milliói találgatják azt, hogy a...

Bejelentették a Black Mirror 3-at  Bejelentették a Black Mirror 3-at
Mostanában újfent egyre kevesebb klasszikus kalandjátékról tudósíthatunk számotokra, a...

Nintendo E3 2010 - Bejelentették a GoldenEye 007-et, novemberben érkezikNintendo E3 2010 - Bejelentették a GoldenEye 007...
Viszonylag rövid élete volt annak a pletykának, amelyről egy elszabadult trailer árulkodo...

Hivatalosan bejelentették a Driver: San Francisco-t Hivatalosan bejelentették a Driver: San Francisc...
Egy teaser trailernek köszönhetően néhány napja már biztosan tudjuk, hogy a UbiSoft az E...

Szólj hozzá te is!


                           
#0 | Game Channel | ma, 03:23

[Ehhez a cikkhez még nem szólt hozzá senki. Legyél Te az első!]

Üzenőfal

Csak regisztrálnod kell és már írhatsz is!
Regisztrálok
Legfrissebb blogok

Hazaért a táborozóHazaért a táborozó
21:56 | szita2 | Ma délután értem haza Kaposvárról a Lovastáborból hétfőn 8:00kor indultunk a s...

Alien 3 (Genesis)Alien 3 (Genesis)
22:04 | Dorcika | A mai világban sajnos már nem túl elterjedtek a 2D-s játékok, vannak, akik nem em...

Számör 2010 - fényképes beszámolóSzámör 2010 - fényk...
00:39 | valko2 | Nem mondhatnám hogy unalmasan telt eddig a nyaram, szüleim minden hétre kitaláltak ...

Fórum

Az utolsó 3 hozzászólás:

Protozoli profiljaProtozoli: Star Wars: A klónok háborúja | ma, 02:25
pfff, mint az oviban (tisztelet a kivételnek)

Protozoli profiljaProtozoli: Az utolsó léghajlító | ma, 02:11
Huh, nemtudom, merjek-e belevágni. 1 próbát megér...

Vendég profiljaVendég: Hazaért a táborozó | tegnap, 23:00
jó lehetett  

Klikk ide az utolsó 20 hozzászóláshoz!

Szavazás

Melyik mozgásérzékelős kontroller fog nagyobbat robbantani?

 Microsoft Natal
 Sony Move
 Egyik sem egy nagy valami
 Nem érdekel, marad a pc

Összes szavazat1000

Összes hozzászólás51

Háttérképek

Válogass a többezer minőségi háttérkép közül, és töltsd le asztalodra, amelyik tetszik!

Több háttérkép>>

Képeslapok

Küldj egyedi képeslapot a hatalmas választékból, és lepj meg mindenkit!

Több képeslap>>

Gamer közösségünkben jelenleg 22 266 fiú és 7 690 lány tag van.
Klikk ide, nézz körül!
Fallout 3: gameplay videó - videó lejátszása Fallout 3: gameplay videó
2008.08.29. 19:13
Megnézem a videót!
Need For Speed Nitro: Trailer - videó lejátszása Need For Speed Nitro: Trailer
2009.05.20. 10:35
Megnézem a videót!
Def Jam Rapstar: A 4mm Games és a Def Jam Interactive közös karaokeja - videó lejátszása Def Jam Rapstar: A 4mm Games és a Def Jam Inte...
2009.05.29. 14:16
Megnézem a videót!
Command and Conquer: Kanes Wrath - Újdonságok - videó lejátszása Command and Conquer: Kanes Wrath - Újdonságok
2008.02.10. 09:00
Megnézem a videót!