Bejelentették az SSX dallistáját

2012. február 09.
1.6281
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Egy árkád versenyjáték keretein belül rendkívül fontosnak nevezhetők a háttérben felcsendülő dallamok, hiszen amennyiben egy szélsebes száguldást alátámaszt egy intenzív dal a háttérből, akkor azt hajlamosabbak vagyunk jobban élvezni.

Ennek tudatában van az Electronic Arts csapata is, akik a mai napon bejelentették az SSX hátterében felcsendülő dalok listáját, amelynek keretin belül igencsak sokszínű felhozatallal találkozunk.

Mivel a csapat szeretett volna minden rajongó kedvében járni, ezért igyekeztek nem csak DJ-ktől válogatni és nem csak a diszkókban felcsendülő dalokkal szolgálni, hanem pörgős, punkosabb és rockosabb tételeket is csatasorba állítottak, hiszen többek között például a régi Tony Hawk játékok óta tudjuk, hogy a zúzós rockzenére mennyire jó mutatványozni vagy csak egyszerűen száguldozni.

Ha kíváncsi vagy arra, hogy miféle muzsikák pörögnek majd fel az SSX közben, akkor pillants rá az alábbi felsorolásra, ahol a teljes listát áttekintheted. Az SSX megjelenése PlayStation 3-ra és Xbox 360-ra lesz esedékes, méghozzá február 28-án.


Bejelentették az SSX dallistáját - 2. kép

2 hozzászólás

DNS

13 éve, 2 hónapja és 26 napja

Mániákusoknak való listamosolygó smiley

válasz erre

Vendég

13 éve, 2 hónapja és 26 napja

Egyedul a RunDMC-t ismerem kozuluk!mosolygó smiley

válasz erre
SSX
nincs ár
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja