Bejelentették az első Orcs Must Die! 2 DLC csomagot

2012. augusztus 28.
2.4501
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A Robot Entertainment legfrissebb sajtónyilatkozatából megtudtuk, hogy a csapat az utóbbi napokban gőzerővel készítette és egyben be is fejezte az Orcs Must Die 2! című videojáték első DLC csomagját, amely a tervek szerint The Fire & Water Booser Pack címmel a holnapi nap folyamán kerül fel a Steam kínálatába.

A készítők ugyanis augusztus 29-re tervezik a letölthető tartalom hivatalos premierjét, ami testvérek között is holnap lesz. Hogy mit is tartalmaz majd az öt dollár ellenében letölthető pakk?

Nos, többek között például három vadonatúj pályát, amelyek a Traffic Jammed, a Double Decker és a The West Wing névre hallgatnak majd és nem csak egyjátékos, hanem kooperatív módban is játszhatók lesznek, de mellettük természetesen újabb ellenségtípusok, új endless mód és még egy halom más is színesíteni fogja a DLC csomag kínálatát.

Ne feledjük tehát, a Robot Entertainment tervei szerint holnap már a Steam kínálatában lesz az Orcs Must Die 2! első letölthető tartalma, méghozzá The Fire & Water Booster Pack címmel.
4 hozzászólás

Vendég

12 éve, 7 hónapja és 23 napja

Ez tower defense?

válasz erre

Vendég

12 éve, 7 hónapja és 23 napja

Biztos jó lesz ez is, nagyon jó játék.

válasz erre

Vendég

12 éve, 7 hónapja és 23 napja

Zsír. Kell.

válasz erre

Vendég

12 éve, 7 hónapja és 23 napja

Csipem ezt a játékot

válasz erre
Orcs Must Die! 2
4.990 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljaManiac profilja