Bejelentették a Torchlight 2 utolsó játszható kasztját és árcéduláját

2011. augusztus 29.
2.1291
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A Runic Games csapata a mai napra virradóra úgy döntött, hogy néhány igazán érdekes információt közöl legfrissebb alkotásuk, avagy a Torchlight 2-vel kapcsolatban, így első körben megtudtuk például, hogy hiába lesz lényegesen komolyabb alkotás a legjobb Diablo-klón címkét is kiérdemelt játék folytatása, az megmarad a 20 dolláros árkategóriában, ami több, mint korrekt egy ilyen méretű cím esetében.

A Runic csapata azonban egy már régóta ígérgetett konkrétumról is lerántotta a leplet néhány órával ezelőtt!

Megtudtuk ugyanis, hogy a Berserker, az Engineer és az Outlander kaszt mellett a játék negyedik játszható karaktere az Embermage lesz, mint egy érdekes varázslóosztály szülötte. Sajnos az új frakcióról egyelőre semmiféle további információt vagy képet nem kaptunk a fejlesztőktől, így erre még várnunk kell, arra azonban már mérget vehetünk, hogy bár olcsó lesz majd az alkotás a megjelenést követően, néhány korábbi pletykával ellentétben sem a LAN-ért, sem az egyjátékos módért nem kell majd fizetnünk a későbbiekben sem.
1 hozzászólás

Vendég

13 éve, 8 hónapja és 26 napja

Játékot! Játékot!röhögő smiley

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja